Sport

2014.08.22. 09:33

Sorra szálltak el az esélyek

Fucsovics Márton tíz bréklabdát is kihasználatlanul hagyott, így búcsúzott az amerikai nyílt bajnokságtól.

Fucsovics Márton tíz bréklabdát is kihasználatlanul hagyott, így búcsúzott az amerikai nyílt bajnokságtól.

Hetedik nekifutásra sem sikerült Fucsovics Mártonnak feljutnia Grand Slam-verseny főtáblájára. A világranglista 152. helyén álló nyíregyházi teniszező – magyar idő szerint – csütörtökről péntekre virradóra lépett pályára az amerikai nyílt teniszbajnokság New York-i selejtezőjének második fordulójában a moldovai Radu Albot (205.) ellen, és végül döntő szettes mérkőzésen maradt alul.

Az első játszmában brékelőnybe került a moldovai, de Marci 4:1-es hátrányból visszakapaszkodott, igaz, 5:4-nél újra elveszítette adogatójátékát, és ezzel elúszott a játszma. A második felvonásban 2:2-ig fej fek mellett haladtak a felek, ekkor a magyar legény elvette ellenfele adogatását, aztán bréklabdát hárítva növelte az előnyét (4:2). A következő játékban újra nyílott esélye arra, hogy brékeljen, ezt végül 5:3-nál tette meg: első játszmalabdáját valóra váltva 6:3-mal egyenlített, így pozitív töltettel indíthatta a minden eldöntő harmadik felvonást.

Ráadásul ő szerválhatott, de ez rosszul sült el. Előnyről úszott el az első gém, de egyből visszavehette volna Albot adogatását, ám nem sikerült kihaználni a bréklabdát. A moldovai bezzeg a következő játékban is élt az esélyével, de hogy Fucsovics 0:3-nál sem adta fel, arról csak annyit: az újabb, maratonira nyúlt fogadójátékában hat (!) adogatáselnyerési lehetősége volt, ám sajnos egyikkel sem tudott élni. Innen, mármint 0:4-ről már nem volt visszaút, és bár két meccslabdát még hárított Marci, ebben a szettben becsületjátékra sem futotta az erejéből. Ugyanakkor jellemző, hogy a három közül a legkevesebb játékot hozó utolsó szett tartott a legtovább (37, 34, illetve 39 perc).

US Open

Amerikai nyílt teniszbajnokság (38.3 millió dollár, kemény pálya)

Férfi egyes

Selejtező, 2. forduló: Albot (moldovai)–Fucsovics (31. kiemelt) 6:4, 3:6, 6:0.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!