Szex a munkahelyen?!

Szex a munkahelyen?!
A szexualitás a legtöbb esetben tabutémának számít. A legtöbb szülő nem szeretné, vagy leginkább csak fél attól, hogy felvilágosítsa gyermekét.

Pedig számtalan kellemetlen problémát el lehetne kerülni azzal, ha a szülők őszintén elbeszélgetnének gyermekeikkel a témáról. Mivel ez a legtöbb esetben nem történik meg, éppen ezért az iskolára marad ez a feladat, de valljuk be, az iskolákban csak egy általános tájékoztatást kapnak a tanulók, és azt sem veszik sokszor komolyan. Az első és legfontosabb a megfelelő védekezés, hiszen ezáltal elkerülhető a nemkívánatos terhesség. Amennyiben a fiatalok nem védekeznek megfelelően, akkor egy ún. problémalavinát indíthatnak el ezzel. Természetesen ma már rendelkezésre állnak a lányok számára eseményutáni tabletták, amelyeket jobb mielőbb bevenni, ezzel is csökkentve az esélyét a terhességnek. Azonban vannak helyzetek, amelyeken már az eseményutáni gyógyszerek sem segítenek. Ebben az esetben szükség lehet abortuszra. Gondoljunk bele, egy ilyen esemény milyen lelki megpróbáltatással járhat, amelyen csak huzamosabb idő után lehet túl az ember. Nem is beszélve arról, hogy ez kihatással lehet a lelki fejlődésre is. A szexualitás már a szakmai életben is jelen van. Ezt nem, vagy csak alig lehet elkerülni. Igen összetett téma ez, ugyanakkor fontos erről beszélni. Ahhoz, hogy egy munkavállaló fentebb kerüljön a ranglétrán, mindenekelőtt először is megfelelő tudásra lesz szüksége. Azonban a tudás nem mindig elegendő, mert a főnök akár „természetbeni juttatást” is elvárhat az alkalmazottól. Faramuci helyzet ez, mert itt már a munkavállaló becsületéről lehet szó. Ugyanakkor a főnök egyszerűen vázolhatja a helyzetet. Amennyiben nem történik meg a dolog, akkor az alkalmazott ne is várjon előléptetést. Csodálkozhatunk, de napjainkban már nemcsak a nők, hanem a férfi munkavállalók is ilyen választás elé kerülhetnek. Vajon megéri mindez csak azért, hogy az ember előrejusson, pláne akkor, ha az alkalmazottaknak már családjuk is van? Egy ilyen eset akár egyszerűen is kiderülhet, még, úgyis ha mi tartjuk a szánkat. Amennyiben teljes mértékben elítéljük ezt, akkor jobb, ha új munkahelyet keresünk. Ha rendelkezünk megfelelő, és többéves tapasztalattal, akkor jó esélyekkel indulhatunk a munkaerőpiacon, akármilyen is legyen a verseny. Munkakeresés során a BudaorsAllas.hu honlapra mindenképpen látogassunk el, mert találhatunk lehetőségeket az oldalon, amelyeket meg tudunk pályázni. Ha szeretnénk rögtön értesülni az aktuális álláshirdetésekről, akkor ne vesztegessük időnket, azonnal keressünk rá a facebookon és a twitteren is. Amennyiben követjük és kedveljük az állásportált a közösségi oldalakon, akkor máris tudunk értesülni a minket érintő hirdetésekről. A weboldalon feliratkozhatunk a hírlevélre is, hogy minél előbb információkat kapjunk a legfrissebb ajánlatokról. A munkaerőpiacon a mérnöki állások szektorban kijelenthető, hogy munkaerőhiány van. Természetesen egy mérnöki képesítéssel jól lehet keresni, hiszen már a kezdőbérezés is kiemelkedőnek bizonyulhat a vállalatoknál. Ugyanakkor egy mérnök akár külföldön is el tud helyezkedni szakmájában, és külföldön is megfizetik a munkavállalót. Ha érzünk magunkban bármiféle affinitást a területet illetően, valamint ha van szakmai tapasztalatunk is, akkor vágjunk bele és minél hamarabb keressünk megfelelő állást magunknak. Az álláskeresés nem megy olyan gyorsan, mivel a vállalatoknak is idő kell ahhoz, mire kiválasztják a megfelelő személyt az adott munkára. Ezért adjuk be minél hamarabb jelentkezésünket.

– PR cikk –

Címkék:







hirdetés