Szigorúbbak voltak idén a feltételek

Akt.:
Dr. Kovács Zoltán szerkesztőségünkben
Dr. Kovács Zoltán szerkesztőségünkben - © fotó: KM
Nyíregyháza – A Nyíregyházi Főiskolára összesen 1146 hallgatót vettek fel, de ez a szám még változni fog.

Csütörtök este hozták nyilvánosságra a felvételi ponthatárokat, amelyekből kiderült: 1146 hallgató jutott be a Nyíregyházi Főiskolára.

– Ez a szám a pillanatnyi állapotot tükrözi, és változni fog, hiszen az idén is lesz pótfelvételi eljárás, a diplomások számára szakirányú továbbképzéseket és részismereti képzéseket is kínál az intézmény, mint ahogy a határon túli, beregszászi kihelyezett képzésekre is fogadjuk a jelentkezéseket – mondta lapunknak dr. Kovács Zoltán, az intézmény oktatási rektorhelyettese.

Kizárólag elektronikusan!

– A pótfelvételi eljárás azoknak biztosít lehetőséget, akiket nem vettek fel, vagy akik nem is jelentkeztek, és ez minden olyan szakra érvényes, ahol volt beiskolázás. Augusztus 10-éig, kizárólag elektronikusan lehet benyújtani a jelentkezést, alkalmassági vizsgát augusztus 17-én tartunk, a döntés augusztus 26-áig megszületik – mondta a rektorhelyettes, aki főiskolára felvett hallgatókról is beszélt. – A már említett 1146 diák 43 százaléka nappali, 57 százaléka pedig levelező rendszerben kezdi meg a tanulmányait, 90 százalékukat állami ösztöndíjas képzésre vették fel.

Több éve a pedagógusképzés az intézmény vezető képzési területe, és ezt a számok is igazolják: a felvettek csaknem fele az idén is ide jutott be (529 diák), gazdaságtudományi képzésekre 10 százalék került be, ezeket követve egyenlő súlyt képviselnek az agrár, a műszaki, az informatikai, a sport, a természet- és társadalomtudományi képzések.

Magasabb átlagpontok

– Ha a felvett hallgatók számát nézzük, azt mondhatjuk, hogy a Nyíregyházi Főiskolára jelentkezők sikeresen teljesítették a megemelt felvételi követelményeket. A mesterképzésben és a felsőoktatási szakképzésben ugyanakkora a létszám, mint tavaly, az alap- és osztatlan képzésben kisebb, 10 százalék alatti visszaesés következett be.

A ponthatárokat böngészve kiderül, hogy az átlagpontok magasabbak voltak a rendeletben meghatározott minimumoknál, ami annak a következménye, hogy a fiatalok felkészültek voltak, de az emelt szintű érettségik, illetve a nyelvvizsgák jelentette pluszpontok is sokat nyomtak a latba.

Közel 100 ezer sms

Stéger Csilla, az Oktatási Hivatal felsőoktatási főosztályának vezetője pénteken elmondta: csütörtökön este összesen 228 ezren látogatták meg a www.felvi.hu oldalt (amelynek a felvételi eljárás kezdete óta 5 millió látogatója volt), és 2,4 millió oldalletöltés történt. A felvételi eredményéről 99 ezer sms-t küldtek, az üzenetek 22 perc alatt mentek ki.

Akit felvettek, annak most nincs dolga

Azoknak, akiket felvettek a Nyíregyházi Főiskolára, most nincs dolguk; hamarosan írásban kapnak értesítést a döntésről, és minden fontos információt is tartalmaz majd a levél többek között a beiratkozásról, az évnyitóról, a gólyatáborról, a szükséges teendőkről.

Ha valakinek kérdése vagy problémája van, keresse bátran az intézményt, ahol a pótfelvételizőknek segítenek a minimumfeltételek meghatározásában, a mesterképzésre jelentkezőknek pedig tanácsokat adnak annak tükrében, hogy a tanári mesterképzés ebben a formában 2016-ban indul utoljára.

Aki kollégiumban szeretne lakni, jó eséllyel be is kerül, hiszen elegendő a kapacitás.

KM








hirdetés