Szijjártó: folytatódik a Magyar Honvédség baltikumi szerepvállalása, Észtország lehet a bázis

Tallinn, 2017. szeptember 1. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter meglátogatja a Voruban állomásozó magyar katonai kontingenst Észtországban 2017. szeptember 1-jén.
Tallinn, 2017. szeptember 1. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter meglátogatja a Voruban állomásozó magyar katonai kontingenst Észtországban 2017. szeptember 1-jén. - © MTI Fotó: KKM
Budapest/Voru – A kormány döntése értelmében folytatódik a Magyar Honvédség baltikumi szerepvállalása, és Tallinn arra kérte Magyarországot, hogy az észtországi Amari legyen a bázisa a NATO-keretben megerősített légtérvédelemben részt vevő magyar kontingensnek – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-vel pénteken telefonon, miután meglátogatta az észtországi Voruban szolgálatot teljesítő magyar lövész századot.

A NATO megerősített jelenléte keretében most szolgálatot teljesítő 124 fős magyar katonai kontingens kiküldése a Magyar Honvédség első észtországi szerepvállalása.

A Visegrádi Négyek országai tavaly hozták meg a döntést, hogy idén egy-egy századdal, negyedéves váltásokban részt vesznek a baltikumi NATO-misszióban. A megerősített magyar lövész század hadgyakorlatokat és kiképzési feladatokat hajt végre – tette hozzá a miniszter.

Szijjártó Péter pénteken meglátogatta a kontingenst, és kifejezte a katonáknak a kormány megbecsülését a haza szolgálatáért, valamint megköszönte nekik, hogy elvállalták a missziót, amellyel újabb dicsőséget szereznek Magyarországnak.

A világban a biztonság területén zajlanak most a legdrámaibb változások, és Európa soha nem volt olyan rossz biztonsági helyzetben, mint most. A terrorfenyegetettség sem volt soha olyan súlyos a kontinensen, mint jelenleg – jelentette ki a miniszter.

Ilyen körülmények között felértékelődik Magyarország NATO-tagsága. Az észak-atlanti szervezet erejét az egymás iránti lojalitás és szolidaritás adja, és Magyarország honvédei révén bizonyítja, hogy megbízható NATO-tag, és a szövetségesek folyamatosan számíthatnak a világ számos pontján szolgáló magyar katonákra – mondta.

“Büszkék vagyunk arra, hogy a külföldön – a NATO és az ENSZ keretében – állomásozó katonáink száma elérte az ezret, és az Észtországban szolgálókra külön is büszkék vagyunk. Minden észt politikai vezetővel folytatott tárgyalás azzal kezdődik, hogy ők megköszönik az itteni magyar katonai jelenlétet. Ez egyúttal bizonyítja a visegrádi csoport erejét, hiszen a V4-es együttműködés keretében született a döntés róla, és bizonyítja, hogy tiszteletben tartjuk minden szövetségesünk helyzetértékelését a saját biztonságát illetően” – jelentette ki.

Az a döntés született, hogy folytatódik a Magyar Honvédség baltikumi szerepvállalása. Ennek az egységnek a szolgálata szeptember végén lejár, de a magyar honvédek 2019-ben visszatérnek a Baltikumba, és négy Gripen vadászgéppel, valamint egy 110 fős kontingenssel részt vesznek a balti légtérvédelmi misszióban. Az itteni magyar jelenlét miatt az észt-magyar katonai együttműködés oly mértékben fejlődött, hogy Észtország arra kérte Magyarországot, hogy az észtországi Amari legyen a bázisa a légtérvédelemben részt vevő magyar kontingensnek, és ne Lettország, ahol 2015-ben volt – mondta a magyar diplomácia vezetője.

Szijjártó Péter programja szerint Tallinnban találkozik a Transferwise világhírű digitális vállalat vezetőivel. Ezzel kapcsolatban azt mondta: nyilvánvaló, hogy az egyes országok versenyképessége azon fog múlni, milyen gyorsan és hatékonyan tudják összekötni a termelékenységet a digitalizációval. Mivel az észt gazdaság a világ öt legjobban digitalizált gazdaságai közé tartozik, ezért Magyarországnak nagyon fontos a gazdasági együttműködés a balti országgal. Ezért nagy jelentősége van annak, hogy a világ egyik legfontosabb digitális vállalatának, a Transferwise-nak jelentős központja van Budapesten, és ennek a központnak a létszámát hamarosan 200-ra növelik. A nagy hozzáadott értéket termelő központnak jelenleg 40, alapvetően fejlesztéssel foglalkozó, a digitális gazdasági átálláson dolgozó munkatársa van.

Szijjártó Péter a fővárosban találkozik még az észt védelmi miniszterrel, a parlament első alelnökével és a külügyi bizottság elnökével, akikkel főleg gazdasági kérdésekről tárgyal majd.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából






hirdetés