Színes lesz az égbolt

A világ legjobb hőlégballonosai adnak egymásnak randevút szombattól.

Csodálatos látványban lehet része azoknak, akik október 2-10. között Debrecenben felnéznek az égre, ugyanis itt rendezik a világ legjobb hőlégballonosainak találkozóját. A tizenkilencedik hőlégballon-világbajnokságon az eddigi legtöbb induló, 122 versenyző mutatja meg különböző versenyszámokban a tudását és a színesebbnél- színesebb ballonját.

A versenyzők „járművein” kívül egyéb ballonok is a táj fölé szállnak, így lesz miben gyönyörködni bőven. A repteret megnyitják a közönség előtt, s tárgyalnak arról is, hogy mobil lelátókat helyezzenek el ott, annak érdekében, hogy az érdeklődőket még jobban ki tudják szolgálni. A szokásoknak megfelelően a hőlégballonokat jó idő esetén éjszaka kivilágítva „testközelből” megtekinthetik az érdeklődők a Kossuth téren. A verseny egyik fő látványossága lehet az a lengyel ballon, amelyik egy 1783-ban épült ilyen eszköz másolata, s amelyen korhű jelmezekben dolgozik majd a „személyzet”.

A hőlégballonok reggel 7 és délután 17 óra körül emelkednek a magasba, s arról, hogy honnan indulnak versenyútjukra, leghamarabb a Hajdú Online-on értésülhetnek az érdeklődők. A szervezők kérik a közlekedők türelmét, hiszen a mezőny „mozgatása” a városban nem ígérkezik könnyű feladatnak, különösen a délutáni forgalomban.

Pályázatot hirdetnek

A szervezők pályázatot hirdetnek a hőlégballon-világbajnoksághoz kapcsolódóan. A kisebbek rajzokkal, fényképekkel, az idősebbek videós kisfilmekkel nevezhetnek. Az alkotásokat a Fórum Debrecen információs pultjánál lehet leadni. A fődíj hőlégballonos utazás lesz, de ajándékcsomagokkal is gazdagodhatnak a legjobbak.

– HBN –



További hírek a boon-sportoldal kategóriából






hirdetés