Színes programok a múzeumi világnap nyíregyházi helyszínein

Akt.:
Színes programok a múzeumi világnap nyíregyházi helyszínein
Nyíregyháza – A néprajzi raktárak “legjein” túl a szövéssel és a gyógyteák készítésével, illetve a restaurátorok műhelytitkaival ismerkedhetnek meg azok az érdeklődők, akik kilátogatnak a múzeumi világnap szerdai nyíregyházi eseményeire.

A múzeumi világnap ünnepléséről a Múzeumok Nemzetközi Tanácsának 1977 májusában Moszkvában tartott konferenciáján döntöttek, első alkalommal 1978. május 18-án tartották meg. Az ünnep célja, hogy ezen a napon komoly figyelem irányuljon a múlt emlékeit őrző és bemutató intézmények felé.

Nyíregyházán a Jósa András Múzeum rendhagyó tárlatvezetéssel fogadja látogatóit az időszaki tárlatok, azaz a restaurátorok műhelytitkai, a Tevan Interaktív család- és nyomdatörténeti vándorkiállítás, a fegyvertörténeti kiállítás, illetve az állandó kiállítások bemutatótereiben. Délután nyílik tárlat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. gyűjteményéből, mely a Középkori Templomok útja örökségtúrákat népszerűsíti. A templomokat tablókkal dokumentált bemutató tárlat ebben a formában eddig még nem volt látható a nyírségi megyeszékhelyen.

A Sóstói Múzeumfaluban délelőtt nyitják meg az új helyre költöztetett borbélyműhelyt, amelyben interaktív tárlatvezetésen mutatják be a mesterség fogásait, sőt, az önként jelentkező férfi vendégek új frizurát és borotválást rendelhetnek maguknak. Az egzotikus ételek kedvelőinek két alkalommal is előadást tartanak: a Tengerimalac leves sok zöldséggel címmel az Andok térségében élő indiánok szokásait mutatják be.

A sóstógyógyfürdői gyűjtemény “legjeit” bemutató, különleges zseblámpás kalandon többek közt a raktárak legnagyobb és legkisebb, legrégebbi és legújabb darabjaival ismerkedhet meg a közönség, majd a portákat bemutató dolgozókat, a gyűjteményőröket és az interpretátorokat lehet kérdezni a múzeumfalu érdekes épületeiről és azok történeteiről.

A múzeumfalu népszerűsítését célzó úgynevezett Gyűjteményőr akció keretében a jánkmajtisi portán eszközös népi játékokat lehet kipróbálni, a besztereci házban szövés bemutatót, a tarpai házban pedig csigapergőt tartanak. A temetőcsősz házánál gyógyteákat készíthetnek és fogyaszthatnak az érdeklődők, az anarcsi portán pedig a kőttesek dagasztásába és sütésébe lehet belesni, illetve a gyertyamártást kipróbálni. A kállósemjéni portán a fáradságos nagymosás és mángorlás mozdulatait lehet megtanulni, de lesz kerékgyártó bemutató és fényképész műterem is, ahol népi viseletben fotózkodhatnak a látogatók.

– MTI –








hirdetés