Színház mindig létezett és mindig létezni fog!

Színház mindig létezett és mindig létezni fog!
Nyíregyháza – Kern András a VIDOR Fesztivál egyik visszatérő vendége, aki ezúttal duplázott, hiszen a Szentiván-éji szexkomédiában és a Pesti barokk című vígjátékban is láthatta a közönség. Albert Fanninak, a Mustár FM önkéntesének elmondta, sokszor játszott a VIDOR-on, és azért örül, ha itt léphet fel, mert értő, jó humorú a közönség.


– Azt tapasztalom, hogy a színház él és virul. Bárhol is játszunk, telt ház fogad bennünket, és szerintem ez a jövőben sem fog megváltozni. A színház háromezer éve létezik és amíg emberek élnek a földön, mindig is létezni fog. A digitális világ változásával együtt el fognak tűnni a kép- és hanghordozók: gondoljunk csak arra, hogy váltotta fel a lemezt a CD, majd az MP3, és hogy tűntek el például videólejátszók. Nem biztos, hogy sokáig ilyenek lesznek a tévékészülékek vagy a rádiók, a színház viszont örök. Az emberek szeretnek ki/vagy beülni a színházba, ahol élő emberek játszanak nekik – erre mindig volt és mindig lesz igény. Az intenzitás változik, időnként kimegy a divatból, máskor meg bejön, de soha nem tűnik el, ebben teljesen biztos vagyok – mondta.

KM








hirdetés