2012.02.3 19:22; Frissítve: 2012.02.3 19:22


Színpadon debütált A király beszéde

Színpadon debütált A király beszéde
London, 2012. február 3., péntek (MTI) – Egy évvel A király beszéde című brit film világsikere és számos Oscar-díja után egy brit színházban megtartották a VI. Györgyről szóló történet színpadi változatának világpremierjét.

David Seidler, a színmű írója “egy hosszú álom beteljesülésének” nevezte a mű színpadra állítását a csütörtöki premier után. A király beszédét eredetileg színházba szánta, csak a darab elkészülte után írt belőle forgatókönyvet, amelyet végül Tom Hopper rendező filmjéből ismert meg a világ – idézte az írót a BBC online hírszolgálata.

 

 

A forgatókönyv 2011-ben az Oscar-díjat és a BAFTA-díjat is megkapta. A produkcióra 414 millió dollárért váltottak jegyet szerte a világon.

A guildfordi Yvonne Arnaud színházban megtartott ősbemutató után Seidler meghatottan idézte fel, hogy gyerekkorában maga is dadogással küzdött, akárcsak VI.György király, akinek a második világháború küszöbén kellett átvennie a trónt magánélete miatt lemondani kényszerülő testvérétől.

Mint az író elmondta: a színműben sokkal nagyobb tere volt a királyt beszélni tanító ausztrál Lionel Logue és felesége, Myrtle kapcsolatának bemutatására, több szó esik benne a politikáról és a humor is nagyobb hangsúlyt kapott.

 

A premieren Charles Edwards alakította Colin Firth filmbeli szerepét, a tanárt játszó Geoffrey Rush helyét pedig az ugyancsak ausztrál származású Jonathan Hyde vette át.

A darabot február 11-ig játsszák Guilfordban, aztán az előadás Notthinghamet, Bath-t, Brightont, Richmondot és Newcastle-t érintő turnéra indul.

 

MTI


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
A rajongókon múlt a ralisok élete
  Egy Renault versenyautó a tóba repült a Mazowiecki Rally-n Lengyelországban, a pilóta és a navigátor [...] tovább »
Nyelvtörvény első vérig
Véres verekedéssé fajult az állami nyelvpolitika alapjairól szóló törvénytervezet csütörtöki [...] tovább »
74 éves graffitiző
Bécs, 2012. május 25., péntek (MTI) - 74 éves asszonyt értek graffitizésen Romániában a szomszédai. tovább »
A lombikbébi-kezelés után magasabb a mellrákkockázat a fiatal nőkben
London, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A lombikbébi kezelésben részesülő fiatal nők esetében akár 50 [...] tovább »
Sorozatban vízbe fúlt bordeaux-i borivók
London, 2012. május 25., péntek (MTI) - Sorozatban fúlnak vízbe Bordeaux-ban borivók: öt fiatal férfi lelte [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés