Szinte minden percét élveztem a vezetésnek!

Szinte minden percét élveztem a vezetésnek!
© Fotó: Bitto Zsolt
Interjú Juhász Csaba autóversenyzővel a hétvégi Mikulás Rally 2017 előtt. Csabi a Radó Ringen tesztelt hétfőn egy új Mitsubishi EVO X.-vel.

Juhász Csaba – Juhász Zsolt
Mitsubishi EVO X. – Juhász-Média Kft.
Mikulás Rallye 2017.12.09-10.

Miért is váltottál első kerekesről, összkerékhajtású versenyautóra?

– Szerettünk volna új kihívásokat keresni és ez most teljes egészében az lesz. Soha nem mentem még murván négykerék meghajtású autóval. Igazi kihívás, sok minden újra kell tanulni, a legtöbb helyzetben teljesen másképp viselkedik az autó, mint egy első kerekes kocsi.

A Radó Ring mennyire volt elég, hogy beüld a vasat a Mikulás Rallyra?

– Először is szeretném megköszönni Radó Pistinek, hogy rendelkezésünkre bocsájtotta a pályát. Egy rövid, de nagyon jó szakasz a teszteléshez. Azt már itt is éreztem, hogy nagyon jó az autó futóműve. Hihetetlen, hogy hogyan megy át a gödrökön és ugratón. Még el kell hinni, hogy mire képes az autó, de a Radó Ringen sok tapasztalatot tudtunk szerezni.

A pályán való “mozgásban” volt-e intsruktorod tegnap? A fotók alapján nagyon együtt éltél a kocsival.

– Volt igen. Berényi Laci barátom és Radó Pisti is segítettek hasznos tanácsokkal és észrevételekkel. Ennek köszönhetően egyre gyorsabban tudtam menni az autóval, de még nagyon messze vagyok a céljaimtól.

Végezetül, ha jól sejtem mosolyogva száltál ki az EVO X.-ből a tesztnap végén. Tényleg így volt? Miként is értékeled a tesztet?

– Igen, valóban nagy élmény volt, szinte minden percét élveztem a vezetésnek. A végére éreztem is a nyakam egy kicsit, elszokott már az ugratóktól.

Pénteken folytatjuk a tesztelést Veszprémben, remélem sikerül maximálisan rákészülni a Mikulás Rally-ra.

Köszönjük Partnereink segítségét!

– Hajósi Miklós –








hirdetés