2012.02.23 13:49; Frissítve: 2012.02.23 13:49


Szíria – Brit lap: a rezsim szándékosan végzett a nyugati újságírókkal

London/Budapest, 2012. február 23., csütörtök (MTI) – Parancsuk volt a szíriai kormányerőknek a nyugati újságírók megölésére, ezért végeztek szerdán Marie Colvinnal, a brit Sunday Times 55 éves újságírójával és francia fotóriporter kollegájával, a 28 éves Rémi Ochlikkal – írta csütörtökön a The Telegraph című brit lap névtelen forrásra hivatkozva.

 

Az újság értesülései szerint Bassár el-Aszad szíria elnök csapatai korábban kijelentették, hogy minden újságírót megölnek, aki beteszi a lábát Szíriába. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy szerdán több direkt találat érte azt az átmeneti sajtóközponttá alakított homszi házat, ahol Colvin, Ochlik illetve több más újságíró tartózkodott. A két sajtóssal egy rakétagránát végzett, miközben megpróbáltak elmenekülni a központ romjai közül. A támadás előtt a szomszédos Libanonban a titkosszolgálatoknak sikerült lehallgatniuk, ahogy szíriai katonai tisztviselők megbeszélik, miként fogják terrorista csoportok közti összecsapásnak beállítani az akciót – állítja a The Telegraph.

Néhány órával a halála előtt Colvin több nagy TV-csatornának, köztük a BBC-nek és a CNN-nek is adott tudósítást a február 4. óta ostrom alatt álló Homszban kialakult helyzetről. A tapasztalt haditudósító “mérhetetlenül visszataszítónak” nevezte a vérontást, s közölte, hazugság, hogy a kormányerők csak terroristákat támadnak. “A szíriai hadsereg Homsz fázó és éhező lakosságát lövi” – mondta riportjában Colvin, gyilkosoknak nevezve a kormányerőket. A The Telegraph damaszkuszi forrásai szerint a felvételeket akár maga Aszad is láthatta, s ez nyilvánvalóan megpecsételte a brit újságírónő sorsát.

A francia Libération című napilap egy munkatársa, Jean-Pierre Perrin, aki a múlt héten még Colvinnal együtt tudósított Homszból, a brit lapnak elmondta: néhány nappal ezelőtt az újságírók figyelmeztetést kaptak, hogy a szíriai hadsereg szándékosan meg fogja támadni a sajtóközpontot. “Azt a tanácsot kaptuk, hogy hagyjuk el a várost, mert ha a katonák megtalálnak, megölnek minket” – állította Perrin, aki ezután Bejrútba utazott. Aszad csapatai tudták, hogy ha elpusztítják a központot, több információ nem fogja elhagyni a várost – hangsúlyozta az újságíró, aki szerint a rezsim tisztában volt vele, hogy a homszi tudósítók közvetlen bizonyítékot szolgáltattak a hadsereg által elkövetett emberiesség elleni bűntényekről. A hevenyészett sajtóközponti elleni támadásban a halálos áldozatokon túl sérültek is voltak: Edith Bouvier, a Le Figaro című francia napilap 31 éves munkatársa súlyosan, míg Paul Cornby brit, valamint William Daniels francia fotós könnyebben megsérült.

Colvin anyja szerint a lányát szerdán hazarendelte a Sunday Times, mivel túl veszélyessé vált a helyzet Homszban, a tudósító azonban ott maradt, hogy még egy anyagot befejezzen. “Ott kellett maradnia. A végére akart járni még egy sztorinak. Ez az ő öröksége: legyél szenvedélyes és lelkes, ha hiszel valamiben. És csináld a dolgokat olyan becsületesen, alaposan és bátran, ahogyan csak tudod” – mondta.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
A rajongókon múlt a ralisok élete
  Egy Renault versenyautó a tóba repült a Mazowiecki Rally-n Lengyelországban, a pilóta és a navigátor [...] tovább »
Nyelvtörvény első vérig
Véres verekedéssé fajult az állami nyelvpolitika alapjairól szóló törvénytervezet csütörtöki [...] tovább »
74 éves graffitiző
Bécs, 2012. május 25., péntek (MTI) - 74 éves asszonyt értek graffitizésen Romániában a szomszédai. tovább »
A lombikbébi-kezelés után magasabb a mellrákkockázat a fiatal nőkben
London, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A lombikbébi kezelésben részesülő fiatal nők esetében akár 50 [...] tovább »
Sorozatban vízbe fúlt bordeaux-i borivók
London, 2012. május 25., péntek (MTI) - Sorozatban fúlnak vízbe Bordeaux-ban borivók: öt fiatal férfi lelte [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés