Szívesen fürdőzik természetes vizeinkben?

Szívesen fürdőzik természetes vizeinkben?
Nyíregyháza – Petrikovics Polett sokkal szívesebben mártózik meg hazánk természetes vizeiben, mint a mesterségesen kiépített strandjaink valamelyikén.– Jobban szeretek egy folyóban úszkálni, mint egy medencében, utóbbi esetében legalább nem leszek klór­szagú – érvelt a fiatal lány, aki barátaival gyakran jár a Bodrogra.

Tóth Tamás inkább a medencés strandokra szavaz, mert úgy véli, hogy azok sokkal biztonságosabbak. – A Tisza veszélyes is tud lenni, amennyiben nem figyelünk oda és nem tiszteljük eléggé.

Tóth Tamás

A beregsurányi Gajdos László a szőke folyó mellett nőtt fel, imádja, szereti. – Nemsokára megházasodom, a legénybúcsúm is a Tisza mellett lesz, Nagyaron – válaszolta a fiatalember.

Gajdos László

Kaskötő Henrietta szívesebben strandol abban a tudatban, hogy mindenhol leér a lába. – Ezt a biztonságérzetet a Tisza sajnos nem garantálja.

Kaskötő Henrietta

Hegedüs Lászlóné legfeljebb kirándulni jár folyóink vagy tavaink környékére, nem kimondottan az a fürdőzős típus. – Legutóbb több mint tíz éve voltam strandon.

Hegedüs Lászlóné

Nagy Imre kedveli a tavakat, folyókat, mint mondta, semmi sincs abban, ha az ember iszapszagúan megy haza a strandról. – Előszeretettel fürdőzöm a sóstói Tófürdőben – fogalmazott.

Nagy Imre

KM-TG








hirdetés