Szívvel naplózott történelmet mutattak be Nyíregyházán

Akt.:
A kék borítójú, kedves és értékes családi ereklye
A kék borítójú, kedves és értékes családi ereklye - © Fotó: Sipeki Péter
Nyíregyháza – Egyelőre csak a történész számára kifogyhatatlan kincsesbánya az egykori napló.

Különleges családi ereklyét, nagyapja, Csengerújfalusi Osváth Jenő vadásznaplóját mutatta be hétfőn a megyei levéltárban dr. Barabás László történész. A Múltról mindenkinek című programsorozat részeként perceken belül kiderült: többről van szó klasszikus értelemben vett vadásznaplónál, azzal együtt, hogy a II. Ferdinánd királytól 1629-ben nemesi oklevelet szerző család 1882-ben született sarja, több település jegyzője, majd Nagyvárad városi számvevője nagy természetbarát és vadász volt. A nyolc gyermekes család legfiatalabb tagja 1912 júliusától foglalta el hivatalát Nagyváradon, s az első bejegyzést 1916-ban, az utolsót 1925-ben fogalmazta, 1926-ban még kiegészítve mindezt egy családfával.

Ez volt nagyapád irodája, mutatott rá édesanyám egy ablakra.” Dr. Barabás László

– Bár gyerek voltam, jól emlékszem, rokonlátogatás kor Nagyváradon édesanyám – megállva a városháza előtt – azzal mutatott rá egy első emeleti ablakra, hogy az volt a nagyapám irodája – idézett fel személyes emlékeket is dr. Barabás László. Elmondta, hogy bár a gondos munka vadásztörténelmi jelentősége sem elhanyagolható, leginkább az egyéb – családi vonatkozású, közéleti és politikai – leírások adják a napló igazi értékét.

Változó idők és íráskép

Érdekes olvasmány, hogyan gyűjtötték be a fegyvereket 1919-ben még a vadászoktól is, kinek a körvadászatán illett megjelenni, s hogyan szólt bele az első világháború az akkori mindennapokba. Miközben táblázatos formában és gyöngybetűkkel képet kaphattunk a vadászesemények mozzanatairól, a naplóíró Osváth ugyanolyan részletességgel számolt be a regresszióról és a vele együtt járó inflációról is. S ahogy egyre jobban sötétbe borult a világ, s vált mind zaklatottabbá a történelem, úgy váltak intenzívebbekké a bejegyzések, elveszítve rendezettségüket, s formai tökéletességüket.

Fotó: Sipeki Péter Fotó: Sipeki Péter ©

– Szomorúan jegyezte be naplójába a nagyapán 1919. március végén, hogy proletárdiktatúra van Magyarországon, s Nagyváradon is a csőcselék az úr. „Várjuk az oláhokat.” – emelt ki fontos gondolatokat a történész unoka. Csak idő kérdése volt, hogy Osváth Jenő ellehetetlenüljön.

Kényszerűségből hiába tanult meg románul is, hamarosan felmondtak neki, az otthonát kisajátították a románok, s még a télikabátját is elvették.
Mindezek ellenére képes volt szimpatizáló hangon szólni a szociális eszmékről, s egy helyütt azt írta: mennyivel könnyebben boldogulna az ember, ha nem az számítana, ki magyar, száz vagy épp román.

Osváth Jenő 1923-ban hagyta el Nagyváradot, utána több vármegyében is állást vállalt, míg végül 1937-ben Debrecenben szívelégtelenségben elhunyt. Habár pillanatnyilag nem hozzáférhető a nagy nyilvánosság számára, naplója pótolhatatlan kincs. S nem csak azért, mert a románok akkoriban nem írtak naplót, vagy mert fontos gondolatokat jegyzett le a nőkről, nációkról. Azért is, mert a műfaj az egykor volt valóság hű lenyomata.

KM-MJ








hirdetés