Szlovák újságíró-gyilkosság – keresik a bűnügy egy lehetséges tanúját

Pozsony/Bazin – A februári szlovák újságíró-gyilkosság ügyét vizsgáló különleges ügyész nyilvánosságra hozta a bűnügy egy lehetséges tanújának fantomképét hétfőn Bazinban (Pezinok), ahol egy sajtótájékoztatón ismertették a nyomozás jelenlegi állását.

“Azt mondjuk, hogy ez a személy a gyilkosság környékén mozoghatott abban az időben, de nem állítjuk, hogy biztosan ott volt” – idézte a Sita szlovák kereskedelmi hírügynökség a különleges ügyészt. Hozzátette: a nyomozati szervek azt szeretnék, hogy a fantomképen szereplő személy – akiről további információkat nem hoztak nyilvánosságra – önként jelentkezzen a rendőrségen, mivel lehetséges, hogy információkkal rendelkezik Ján Kuciak újságíró és barátnője meggyilkolásáról, esetleg azokról a személyekről, akik részt vehettek a bűntett elkövetésében.

A különleges ügyész elmondta: az ügy vizsgálata még nem jutott abba a szakaszba, hogy a vizsgálati szerveknek gyanúsítottjaik lennének, azt tudják, hogy egyetlen elkövető volt, az viszont még vizsgálják, hogy volt-e segítője.

A tájékoztatón elhangzott: a nyomozás kezdettől fogva két szinten folyt, az elsőben az elkövető és esetleges segítői személyazonosságának megállapítására összpontosítottak, a másikban pedig a gyilkosság okának és a megbízó személyének kiderítésére.

A nyomozásban jelenleg a meggyilkolt újságíró, Ján Kuciak újságírói munkájának két területét vizsgálják – mondta az üggyel megbízott különleges ügyész, aki a vizsgálat érdekére hivatkozva bővebb információkat nem hozott nyilvánosságra, azt azonban megerősítette: a gyilkosságot megrendelésre követték el.

A kettős gyilkosság ügyében zajló nyomozás során a vizsgálati szervek ez idáig több mint kétszáz személyt hallgattak ki, tíz házkutatást végeztek, több ezer – lehallgatás során készült – felvételt hallgattak meg és több mint negyven törvényszéki szakértői vizsgálat eredményét elemezték.

A kettős gyilkosság áldozatait – egy fiatal szlovák tényfeltáró újságírót, Ján Kuciakot és barátnőjét – február végén találta meggyilkolva a galántai járásban fekvő Nagymácsédon lévő családi házukban a rendőrség. Az újságíró halála – a rendőrség szerint feltételezhetően munkájával összefüggésben ölték őt meg – közfelháborodást váltott ki az országban, s heteken belül korábban nem látott tüntetéssorozathoz, illetve mély belpolitikai válsághoz vezetett. A történések végül a kormány több tagjának távozásához, illetve a kabinet széleskörű átalakításához vezettek.

Az újságíró-gyilkosság után történteket, a hatásukra távozni kényszerült korábbi szlovák kormányfő, Robert Fico többször is olyan, az állam teljes destabilizációjára tett kísérlet részének nevezte, amelynek “forgatókönyve nem Szlovákiában íródott”.

– MTI –








hirdetés