Szlovén énekkar, fővárosi zenekar Nyíregyházán

Szombat este Nyíregyházán, vasárnap délelőtt Budapesten szerepel a Cantemus Vegyeskar
Szombat este Nyíregyházán, vasárnap délelőtt Budapesten szerepel a Cantemus Vegyeskar - © Fotó: Racskó Tibor
Nyíregyháza – Szombaton Cantemus-bérlet, vasárnap filharmóniai hangverseny.

A hétvégén mindkét napra jut egy-egy koncert, amelyeket a Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola dísztermében tartanak meg.
Szombaton, november 18-án a Cantemus bérleti sorozat keretében „Vendégjárás” címmel az APZ Tone Tomsic szlovén kórus műsorát tekinthetik meg az érdeklődők 18 órától. A Ljubljanai Egyetem vegyeskara 1926-ban alakult. A kórustagok váltakozása ellenére folyamatosan a világ élvonalbeli együtteseihez tartozott, amit bizonyít a sok versenygyőzelem, a 2002-ben Arezzóban, 2008-ban Debrecenben elnyert nagydíj. Jerica Gregorc Bukovec vezényli az együttest. A szlovén énekkar után fellép a Cantemus Vegyeskar is. (A Cantemus Vegyeskarra egyébként vasárnap is vár egy fellépés Budapesten a Zenekakadémián 11 órától).

Bár a Filharmónia Magyarország koncertjeit keddi napokon szokták megrendezni, a soron következő hangverseny rendhagyó időpontban lesz, ugyanis november 19-én, vasárnap tartják meg 19 órától szintén a Kodály Zoltán Általános Iskola nagytermében. A zenebarátok a (Magyar) Nemzeti Filharmonikus Zenekar előadását hallhatják. Vezényel Hamar Zsolt Liszt Ferenc-díjas karnagy, csellón közreműködik Suren Bagratuni.

KM








hirdetés