Színházi ünnep Nyíregyházán

Csongor és Tünde
Csongor és Tünde
Nyíregyháza – Huszonöt esztendővel ezelőtt, 1981. október 17-én Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde című filozofikus mesejátékával (rendező: Bozóky István) nyitotta meg kapuit az önálló társulattal rendelkező Móricz Zsigmond Színház. Erre az eseményre emlékezve számos program várja az érdeklődőket 25 évvel később, ugyanezen a napon.

Este 18.00 órától a színház előtti téren élőszobrok fogadják a vendégeket. Az elmúlt két és fél évtized emlékezetes előadásainak részleteit vetítés idézi fel. A bejárat előtt tűznyelők és tűzzsonglőrök produkciója lesz látható. A színház emeleti galériájában jubileumi kiállítás tekinthető meg, amely a színház 25 évadát eleveníti fel. Az eddig bemutatott 248 előadásból láthatnak fotókat, leporellókat, plakátokat.

A kiállítás egyik érdekessége az a díszletmakett, amely a színház megnyitó előadásához, a Csongor és Tündéhez készült. Az évforduló alkalmából a színház életét összefoglaló színes kiadvány és egy, a premiereket elemző kritikai gyűjtemény is bemutatásra kerül.

Anconai – századszor

Az est fénypontjaként a társulat századszor játssza el az Anconai szerelmeseket. A darab külön érdekessége, hogy még a színház felújítása előtt került színre. A premier 2000. december 16-án volt. Kisebb megszakításokkal, több évadon keresztül a nézők kedvencévé vált.

Többen kettőzve játszottak több szerepet, viszont Horváth Margit, Petneházy Attila, Varjú Olga és Gerle Andrea minden eddigi előadásban szerepelt. A kezdetek óta a tánckar is lecserélődött. Az eredeti díszlet sem bírta a megpróbáltatásokat, így teljesen megújult, ahogy a jelmezek egy része is.

Azóta eltelt pár év, de az Anconai szerelmesek megmaradt annak, ami volt: kacagtatóan fordulatos, kedvesen pikáns, lefegyverzően szórakoztató zenés vígjátéknak.

Délország helyett szatmári táj

1981. október 17-e, 18 óra 45 perc: felgördül a függöny a Móricz Zsigmond Színházban. 18 óra 46 perc 25 másodperc: elhangzik a színpadon Csongor első mondata: „Minden országot bejártam, minden messze tartományt, s aki álmaimban él, a dicsőt, az égi szépet, semmi földön nem találtam.”

Felemelő pillanatok

Fantasztikus időszakot tölthettem Nyíregyházán. Nemcsak a színház kiteljesedését, megerősödését élhettem meg, hanem a városét is. Nyíregyháza hatalmas lendülettel fejlődött a nyolcvanas, kilencvenes években, s az egyik legszebb magyar város lett.

– Ilmát játszhattam a Csongor és Tündében – emlékezik a kezdeti időszakra Szabó Tünde. – Akkoriban sokat tájolt a színház, így jutottunk el Fehérgyarmatra. A színpadra se a díszlet, se a társulat nem nagyon fért be. Hideg is volt, mégis özönlöttek az emberek. A kocsmából áthozták a székeket, figyeltek, értették, ami a színpadon történik. Felemelő pillanatok voltak.

Hetey László ehhez azt teszi hozzá, hogy még ma is megbizsergeti a szívüket, ha Nyíregyházán járnak, az a szeretet, amelynek sok-sok jelével találkoznak. Egy-egy üzletben vagy a parkolóban. – Engem sokan ismertek Nyíregyházán – itt születtem –, mégis különleges élmény volt, amikor az utcán színészként ismertek meg. Örömteli rácsodálkozás volt a tekintetükben.

„Jegyezzük meg ezeket a pillanatokat – írja az akkori Kelet-Magyarországban Mester Attila. – Nemrég született színházunk felkelt és jár. Nehéz elfogultság nélkül beszélni ezekről a pillanatokról. (…) Bozóky István térbe helyezte a darabot, a mesék szóló szőlőt termő kertje, az Üveghegyen túli Délország helyett valóságos kertbe, itt és most, Szatmárban, Tiszaháton – minden esetre ott, ahol szépen beszélnek magyarul, s a zene is magyar módra lejt.

Csongor: Vitai András. Jó ritmusú, gondosan formált figura. Nem könnyű szerep, s helyenként ellentmondásos is. Vitai felfokozott mozgással és szép szövegmondással hidalja át az ellentmondásokat.

Tünde: Hartmann Teréz. Bársonyos alt hangjában bölcsesség van. Mélység, amivel jelmeze szöges ellentétben áll. A hagyományos Tünde-kép és a ragyogó tehetségű Hartmann Teréz valahogy nem jön össze.

Ilma – Szabó Tünde – az előadás legélvezhetőbb pillanatait teremti meg, sok humorral, derűsen, játékosan.”

Ez volt hát a kezdet. 21 óra 20 perckor Tünde már földi lány – ez az ára a szerelemnek – lábnyoma már itt van a homokban, Szabolcs homokjában, a mienkkel elkeveredve…

A legszebb évek voltak

Léner Péter Bozóky Istvánt követte az igazgatói székben, Schlanger András pedig 22 évvel ezelőtt Nyíregyházán kezdte a pályáját. Ma így emlékeznek vissza:

Akik már nincsenek közöttünk

Berki Antal
Bozóky István
Gerbár Tibor
Holl István
Kerekes László
Máthé Eta
Mensáros László
Pankotay István
Szigeti András

Léner Péter:A legfontosabb, legszebb éveim voltak ezek, szakmailag is, emberileg is. Először is, itt lettem először színházigazgató. Elég hirtelen jött: 1983 szeptemberében jöttem a Móricz Zsigmond Színházhoz művészeti vezetőnek, másodállásban. Aztán Bozóky István váratlanul lemondott, és decemberben már ott ültem a székében. Hamar kiderült, hogy én ezt nagyon szeretem csinálni. Bennem akkoriban, mint Marton Endre tanítványában, egy Nemzeti Színház eszménye élt. Itt ezt meg lehetett valósítani, mert volt hozzá egy nagyszerű társulat és egy nagyszerű közönség.

Schlanger András:Huszonkét éve itt kezdtem a pályámat, nagyon sok emlék köt a városhoz. Mindig különös kihívás volt, amikor vendégként visszahívtak játszani. Az embert megérinti a múlt, másrészt nyilván meg akarja mutatni, mennyit is fejlődött azóta. Itt valahogy jobban izgulok, mint más színpadokon.

A nyíregyházi közönség mindig is nyitott és befogadó volt. Jó iskolát kaptak a színház 25 éve alatt a direktoroktól, Léner Pétertől Tasnádi Csabáig. Furcsa belegondolni, hogy lassan már a negyvenes éveiket tapossák azok, akik diákként jártak ide Ivo Krobot rendezéseire…








hirdetés