Színlelt szerződések és kényszervállalkozók

Emlékszem, egyszer tizenéves koromban egy ismerősünk a fiára várt a nyíregyházi állomáson, és mivel majdnem egy utcában laktunk, szólt, hogy ne várjak a vonatra, hazavisz Kisvárdára engem is.
Zajácz D. Zoltán jegyzete.

A fiú éppen leszerelt a seregből, és apja büszkén mondta neki a Trabantban: most hogy hazajöttél, fiem, csinálunk egy káeftét, aztán kereskedünk majd az oroszokkal…

Akkoriban boldog-boldogtalan kisvállakozó lett: gmk-t, bt-t, kft-t alapított, és úgy vágott neki a világnak, hátha szerencséje lesz.

Aztán jöttek a munkahelyek, és azt mondták az alkalmazottaiknak: menjetek ki vállalkozónak, akkor nem kell utánatok járulékokat fizetnünk, és ha számláztok, akkor me is jobban járunk, és nektek is több marad. Volt, aki azt mondta, fél ettől az új világtól, ő inkább maradna alkalmazott, de választhatott az elbocsátás vagy a vállalkozói lét között.

Kerestünk ügyvédet, könyvelőt, kitaláltuk a cég nevét, megtanultunk számlát nyitni, átutalni, áfát bevallani, satöbbi.

És akkor, amikor már kezdett éppen jó lenni a dolog, jött a rendelet, hogy fel kell bontani az úgynevezett kényszervállalkozók és állandó megbízóik között a színlelt szerződéseket. Erre a munkáltató megrendült, és azt mondta, esetleg visszaveszi a dolgozót, de kevesebb fizetéssel.

A fölöslegesen megmaradt vállalkozás hónapokig egyetlen számlát sem adott, mert nem volt kinek… Most sokan azon törik a fejüket, hogy meg kellene szüntetni a vállalkozást.

Igen ám, de mi van, ha négy év múlva újabb rendelet jön, és alapíthatnak megint százezrekért?

Ott, a Trabantban, még nem gondolkodtunk ilyesmiről…








hirdetés