Színvonalas lesz a vb

Pénteken kezdődik a labdarúgó-világbajnokság, lapunk is fókuszba állítja az eseményt. A négy hét alatt Jenei Imre, egykori román és magyar szövetségi kapitány állandó kommentárokkal jelentkezik majd, most a legendás edző a várakozásairól beszél.

JeneiImre:Nehéz erről a világeseményről előre véleményt nyilvánítani, hiszen nem igazán ismert a résztvevő válogatottak valós teljesítőképessége. Szerintem mindenképpen színvonalas, jó mérkőzéseket játszanak majd a csapatok, s igen sokszor zörrenek meg a hálók is.

ÉKN: – Sem a magyar, sem a román nemzeti együttes nem lesz ott a németországi döntő mezőnyében. Mi ennek az oka?

Jenei Imre: Ennek részben egyszerű a magyarázata: a náluknál erősebb, jobb játékerőt képviselő csapatok mind jelen lesznek. A magyar labdarúgás – akár klubcsapatokról, akár a válogatottról legyen szó – imáron húsz éve nem tud kilábalni a kátyúból, míg a román futball színvonala valamelyest visszaesett a korábbi évekhez viszonyítva.

ÉKN: – Ha már sem a magyar, sem a román legénység nem lehet ott a németországi pályákon, kinek szurkol Jenei Imre?

JeneiImre: – Mindig a látványos, szép futball híve voltam, s maradtam máig is, holott sokszor eredményesebb a matematikai pontossággal kivitelezett játék. Két kedvenc csapatom van, Brazília és Argentína, és mindketten az én szívemhez oly közel álló játékot produkálják. Persze, nagy tisztelője vagyok a német és az olasz labdarúgásnak is, habár előbbi igen sokat gyengélkedett mostanság, ám játékosai mindig fel tudják „szívni” magukat, ha kell!

ÉKN: – Kik a kedvenc játékosai?

Jenei Imre:Mindazok, akik bele illenek az elképzelésembe, vagyis technikásak és látványosan játszanak. Egyszóval élvezik a játékot és szenvedélyesen űzik is azt. A mostaniak közül a brazil Ronaldinhót tartom a legértékesebbnek, őt pedig a nagyon fiatal argentin Messi követi képzeletbeli listámon. Az európaiak közül a francia Zidane, mellette a német Ballack a legjobb, s szeretném, ha a vb-n jól játszana mindkettő válogatottja színeiben.

ÉKN: – Melyik válogatott lesz a világbajnok?

Jenei Imre:–  Fogas kérdés, de szerintem a jobbik csapat viheti majd haza az aranyérmet a brazil–argentin döntőt követően.

 

Jenei Imre

Született: Arad, 1937. március 22.

Játékos-pályafutása: Gály, UTA Arad (1953-56), Steaua (1956-69), Kaiserspor (török, 1969-71).

Edzőként, sportdiplomataként: Steaua (1975-86), a román válogatott szövetségi kapitánya (1986-1990 és 1998-2000), a magyar válogatott szövetségi kapitánya (1992-93), román sportminiszter (1997-98).

Jelenleg: a Nagyváradi Bihar FC sportigazgatója.

– Szántó Sándor –








hirdetés