2012.05.1 10:15; Frissítve: 2012.05.1 10:15


Szobrászatával segít visszaadni Szatmárnak a történelmi emlékeket

Szobrászatával segít visszaadni Szatmárnak a történelmi emlékeket
Fehérgyarmat, Rápolt – Schorno Heinrich szobrászművész Svájcból érkezett Magyarországra, és most már Szatmár, azon belül is Fehérgyarmat, illetve Rápolt lett az otthona. Legújabb remekművének szintén Fehérgyarmat ad otthont, mivel központjában 2008-ban körforgalmat alakítottak ki, és a következő évben helyezték el a létesítmény közepén a fából készült alkotásokat.

alt hiba beküldése

A szoborcsoport Árpád vezérnek és a honfoglaló Gyarmat törzsnek, valamint a város alapításának állít emléket, mivel Gyarmat nevű törzsnek a harcosai alapították a XI. században a lakóhelyet, akik ezen a területen is telepedtek le egykoron. Schorno Heinrich szobrász már gyermekkorában nagyon szeretett rajzolni, később pedig mintázni, és a kőfaragó-szobrász szakmát négy éven keresztül tanulta Svájcban. Tudását Magyarországon fejlesztette tovább a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán. Gyerekkori élményei keltették fel érdeklődését hazánk iránt. 

– Szülővárosomban szomszédjaim, zenetanárom, sőt, még a lovas edzőm is magyar volt. Ezeket az embereket megszerettem, és felkeltették bennem azt a régi vágyamat, hogy a mezőgazdaságban dolgozzam, és egy vidéki házban élhessek. Talán ezért is választottam Kelet-Magyarországot, és úgy érzem, otthonomra találtam Szatmárban – mesélte a művész. A szakember már több fontos csoportos, valamint önálló kiállítást is tartott hazánkban, s köztéri szobrait egyre többen láthatják a városokban. Az 1984-es esztendőtől kiváló kapcsolata van a szolnoki művészekkel és a Szolnoki Művészteleppel, és ebben az évben már önálló kiállító művészként is megmutathatta tudását. Azóta mintegy tizenöt csoportos kiállításon vett részt, de húsz egyéni tárlattal ugyancsak büszkélkedhet már. A következő kisebb tárlatát ősszel Tunyogmatolcson tervezi bemutatni, ahol szintén találkozhatnak az érdeklődők a modern magyar szobrászat „gyöngyszemeivel”. 

- Széles Szabolcs -

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Fanni, a nap szépe

Fanni 18 éves miskolci diáklány. Igaz volt már fotózáson, mégis ez a medencés környezet számára újdonság volt, de nagyon élvezte a beach hangulatot.
tovább »


Login2