2012.02.4 10:17; Frissítve: 2012.02.4 10:17


Szociális földprogram Nyírcsaholyban

Nyírcsaholy, 2012. február 4., szombat (MTI) – Négymillió forintot nyert el a halmozottan hátrányos helyzetű embereket segítő szociális földprogram finanszírozására a nyírcsaholyi önkormányzat, amely az idén így 54 rászoruló családot tud ily módon támogatni – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település polgármestere az MTI-vel.

    Hanusi Péter (Fidesz-KDNP) elmondta: a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) pályázatán nyerte el a helyhatóság a támogatást, amelyet gépek, eszközök, vetőmagok és növényvédőszerek vásárlására fordított, illetve a saját földterületén megindította a mezőgazdasági termelést, és kialakított két fóliasátrat is, zöldségtermesztéshez.
    Az önkormányzati vezető tájékoztatása szerint tavasszal létrehoznak egy nonprofit kft.-t, amely a szociális földprogram keretében szervezi az agrártermelést és segít majd a családok önfenntartó képességének erősítésében. Erre – hangsúlyozta – nagy szükség van, hiszen a 2340 lakosú, Mátészalkával szomszédos településen jelenleg 24 százalékos a munkanélküliség, minden negyedik felnőtt elhelyezkedési nehézségekkel küzd.     Hanusi Péter tájékoztatása szerint a hátrányos helyzetű embereket segítő mezőgazdasági termelést a nyírcsaholyi önkormányzat az 5,4 hektáros területén indította el tavaly, tizenöt helyi lakos bevonásával. A területből két hektár földet vetettek be rozzsal, a többit tavasszal vetik be, s azt tervezik, hogy a rendelkezésre álló területet növelik. 
    Az agrártermelésből remélt idei jövedelmet az önkormányzat “visszaforgatja” majd a létrejövő nonprofit kft. fejlesztésére – mondta a polgármester.     A nyírcsaholyi önkormányzat mellett Szabolcsból további 45 település helyhatósága nyert el támogatást a minisztérium szociális földprogramra vonatkozó pályázatán; összesen 84 millió forintot kaptak a tárcától, hogy segíteni tudjanak a rászoruló családokon.

-MTI-


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Szabolcs-Szatmár-Bereg
Új munkahelyek Vásárosnaményban
Vásárosnamény - 60 új álláshely létesül a településen, az örvendetes hírt hivatalos [...] tovább »
Szatmári Gyermeknap Cégénydányádon!
Cégénydányád - Ez a nap mindenkié, aki gyermek, vagy volt már gyermek. tovább »
A döntés nem a főiskola kezében van
Nyíregyháza - Mint ahogyan arról beszámoltunk, a Nyíregyházi Főiskola elkészítette intézményfejlesztési [...] tovább »
Nagyon haragszol rá? Mondd azt, hogy kölcsönadott
Nyíregyháza - Még jóhiszemű rokoni, vagy szomszédi segítségből is komoly bajba kerülhet, aki egy nagyobb [...] tovább »
Ítélethirdetés a majdnem halálos támadás ügyében
Nyíregyháza - H. Károly (többszörösen visszaeső) ellen nyereségvágyból elkövetett, életveszélyt okozó [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés