Szól a zene, arca csupa derű

Szól a zene, arca csupa derű
© Fotó: Sipeki Péter
Kísértetiesen hasonlított denevértanyára a jobb sorsra érdemes, kacsalábon forgó, mesésen szép épület éveken át. Ladányi Tóth Lajos jegyzete.

Lehetett volna Krúdy Búsuló is a neve, amiben beskatulyázott temperamentumunk hű tükörképét láthattuk, elvégre sírva vígad a magyar.

Még szerencse, hogy van dacos énünk is. Hála Szakinak, kinek szemlélete nem kőkorszaki. Meglátta benne a lehetőséget, volt ereje, hite és legfőképpen pénze arra, hogy életet leheljen a klinikai halál állapotában agonizáló monstrumba. Kinyitott a terasz, kitárulkozott a nagyközönség előtt, a miliő pedig a millió rózsaszál mellett virágos jókedvvel párosul azóta is. Szól a zene, az arcok derűsek, élvezik a friss levegőt, a kellemes környezetet. Kell ennél több?

Naná, hogy kell! Az üzemeltetői szándék tálcán kínálja magát, igyekezetük tetten érhető. A tulajdonosi akaratot homály fedi. Az önkormányzat üdvözli a vállalkozói szorgalmat és kinyilvánította a támogatói hozzáállását. A Krúdy Vigadó ára tetemes, az építményadó horribilis. A politikai plusz hiányzik ahhoz, hogy a lobbinak köszönhetően kimozduljon a mostani – egyre reménykeltőbb – pozíciójából az eklektikus stílusú nyíregyházikum, amit egyébként nyugodtan lehetne kulcstartóként vagy hűtőmágnesként népszerűsíteni. Jó úton járnak, tisztulófélben a jövőkép. Lelki szemeim előtt felsejlik, amint körtáncot lejt a tulajdonosi, az üzemeltetői és az önkormányzati kör. Szédületes lenne!

– Ladányi Tóth Lajos –








hirdetés