értékesítési nehézségek

2019.05.30. 06:02

Zöldszüretet javasolnak a szőlősgazdák

A rendelkezésre álló adatok alapján valószínűsíthető, hogy a szőlősgazdák hatalmas értékesítési nehézségek elé néznek, ezért a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa a borlepárlási lehetőség mellett a zöldszüret engedélyezését is kérte a szaktárcától – zöldszüret Magyarországon még soha nem volt, ilyenkor még az érés előtt leszedik a fürtöket.

A Világgazdaság kifejti: a nagy bortermelő országok tavaly visszaszerezték azokat a piacaikat, amelyeket elvesztettek a 2017-es gyenge termés miatt, és a magyar termékek ismét kiszorultak ezekről a helyekről, miközben tavaly kimagasló mennyiségű, 3,6 millió hektoliter bor került a magyarországi pincékbe. Emiatt nagyjából egymillió hektoliter bor még vevőre vár, miközben az idei termés is jónak ígérkezik.

A zöldszüret keretében az állam fajtánként és az utóbbi két év termésátlaga alapján hektáronként 800-900 ezer forintot fizet azoknak, akik július 10-ig leszedik a fürtöket. A zöldszüretben nem kötelező részt venni, de június 15. után a gazdálkodók már nem módosíthatnak döntésükön. Aki jégkárt jelentett idén, az az érintett területtel nem vehet részt a zöldszüreti programban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában