Szombaton pudingevés

Benike már sokszor volt anyukájával tréningen és edzőmeccsen​
Benike már sokszor volt anyukájával tréningen és edzőmeccsen​ - © Fotó: családi archívum
Nyíregyháza – Varga László csapatkapitány szerint jól beilleszkedtek az új fiúk, ismét csapatot alkotnak.


Eddig főzték a pudingot, szombaton jön a próba, az evés. Kezdődik a pontvadászat a férfi kézilabda második vonalában, a Keleti-csoportban szereplő Nyíregyházi SN a nyitányon az ózdiakat fogadja.

– Úgy vélem jól sikerült a felkészülésünk – kezdte az elmúlt időszak értékelését Varga László, a csapat egyik húzóembere.- Szerintem elérte a célját, teljesen már volt, mint az eddigiek. Minden feltétel adott volt, János (Bécsi János, az edző, a szerk.) pedig jól összerakta az edzéseket. A futásokat, az erőnléti részt, valamint a technikai és taktikai elemek gyakorlását. Az edzőmeccsek is jól voltak felépítve, hiszen gyengébb ellenfelekkel kezdtünk, majd egyre erősebbek jöttek. A zárást pedig az algériai elsőosztályú csapat jelentette.

– Azért nem volt egyszerű a munka, hiszen kilenc új játékos érkezett folytatta a több poszton is bevethető játékos. – A tréningek és az edzőmeccsek alapján mondhatom, hogy a srácok hamar beilleszkedtek. A játékban is, mert hasonló képességűek mint mi. Ugyanaz a gondolkodásuk, a játékstílusuk, így könnyű volt az összecsiszolódás. Pozitívum, hogy minden posztra van legalább két játékos így lehet majd futni, lehet majd cserélni.

Számíthatnak a másikra

Varga László csapatkapitányként nem csak a mérkőzéseken, az öltözőben és azon kívül is irányítani kell a társakat és amolyan összekötő szerepet tölt be a csapat és a szakmai stáb között.

– Ezzel sincs gond, mert igen jó szelleműek a srácok. Nem csak mint cséká próbálom összetartani a társaságot. Gyakorta beszélgetek a többiekkel és mondhatom, hogy nem csak a pályán alkotunk csapatot, hanem azon kívűl is. Számíthatunk a másikra, gyakorta szervezünk közös programot. Edzések után senki sem rohan haza egyből, hanem még szakítunk időt megbeszélni a tréningeken tapasztaltakat.

Varga Lászlónál egy fontos napirendi pont van, az esti fürdetés. A család szemfénye, a kilenc hetes Benett körül forog a világ. A csapatnak egyénkén van egy új szurkolója, hiszen Benike az anyukájával gyakran ott volt az edzéseken, edzőmeccseken és valószínűleg ott lesz szombaton a bajnoki nyitányon is.
Apuka pedig mivel mással, mint egy győzelemmel szerezhet örömet kisfiának és persze magának, társainak és a szurkolóknak egyaránt.

KM-ML



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés