Szoros lesz a csata a dobogóért

Szoros lesz a csata a dobogóért
© Az extravagáns külsejű Kazi Tamás is azért fut, hogy a nyíregyháziakkal együtt akár elsőséget is ünnepeljen | Fotó: Derencsényi István
A székesfehérvári bajnoki döntőben érmesek a debreceni és a nyíregyházi közös csapat reményei.

Hosszú évtizedek szünete után élesztette újra a Magyar Atlétikai Szövetség a csapatbajnokságot, amelynek döntőjét szombaton és vasárnap rendezik Székesfehérváron. Mivel nemcsak a felnőtt, hanem a serdülők számára is rendeznek hasonló viadalt, ezért mintegy ezer versenyzőt várnak a vadonatúj Bregyó-közi centrumba.

Maradva a felnőtteknél, a területi selejtezőket még májusban rendezték – az egyik helyszín Nyíregyháza volt, ahonnan második helyezettként jutott a tizenkét csapatos fináléba a DSC-SI-Nyírsuli, vagyis a debreceniek és a nyíregyháziak közös csapata. Merthogy a szabályok szerint maximum három egyesület is összeállhatott egy csapattá. A közös kelet-magyarországi szerveződés a végső sikerre is esélyes lehet.

– Nagyon szoros csatát várunk a dobogós helyekért, legfőbb riválisunk a GEAC-BEAC-Ikarus és a Pannónia Príma lehet, utóbbi a szombathelyi és a zalaegerszegi klubokból állt össze – latolgatta az esélyeket Vas László, a Nyírsuli szakágvezetője. – Az itthoni selejtezőn mindössze két ponttal szorultunk a budapesti egyesületek és a Gödöllő közös csapata mögé, de akkor nem számíthattunk a külföldön versenyző Szikszai Róbertre és a debreceni középtávfutó, Kazi Tamás is csak egy számban indul. Robi most ott lesz Fehérváron, Kazi ezerötszázon is fut, ez javíthatja az esélyeinket. Az olimpiai bajnok Pars Krisztián a világkupa-döntő miatt távol marad a versenytől, ez számunkra most nem annyira rossz hír. Amennyiben a közös csapatunk megszerzi a remélt hét első helyezést, akkor ott lehetünk a legjobbak között a végelszámolásnál.

(Bővebben a Kelet-Magyarország 2014. szeptember 13-i számában.)








hirdetés