Szpari – A fizikai mutatókkal nincs gond, a játék már más tészta

Makay Robin (balra), Nagy-Peti Kittii és Lucsánszky Tamás adott tájékoztatást
Makay Robin (balra), Nagy-Peti Kittii és Lucsánszky Tamás adott tájékoztatást - © Fotó: Mán László
Nyíregyháza – Ezen a héten is tartottak sajtótájékoztatót a Nyíregyháza Spartacusnál. A klubházban ezúttal nem csak a férfi-, a női csapat képviselői is ott voltak. Elsőként Lucsánszky Tamás, az NB II.-es férfiegyüttes vezetője kapott szót.


A szakvezető beszélt arról, hogy a héten megtartották az előre beütemezett fizikális és mentális felmérést.

Az első elemzésével már bírt a szakvezető, és ez alapján újfent megmutatkozott az objektív adatokkal: a játékosok edzésmunkájával nincs gond. Lucsászky Tamás továbbra sem érti, hogy a szlovéniai edzőtáborozáson produkáltakat miért nem tudják játékosai a bajnokikon is megismételni. A mutatott játékon kívül minden mutatóban előrelépett a csapat, minden felfelé megy, a tabellán pedig lejjebb csúszott az együttes.

– Mindennel elégedett vagyok, csak a mutatott játékkal nem – így a vezetőedző.

Örömteli, hogy két fiatal is meghívást kapott az U21-es válogatott edzőtáborozására. Az már kevésbé, hogy Megyeri Gábor kapus és Hinora Kristóf védő nem játszhat a hét végén Zalaegerszegen. Az úgynevezett fiatalszabály miatt ez gondot jelent.

Aztán jött a női csapat elemzése. Miként ismert, az új bajnokságban a Szpari női együttese a második vonalban indult. Eddig egy győzelem, egy döntetlen mellett három vereség a mérleg. Makay Robin irányítja a szakmai stábot, a legutóbbi két fordulóban vereséget szenvedett az együttes.

Pedig voltak lehetőségeik

– Bár mindkétszer kikaptunk, a két meccs nincs egymással köszönőviszonyban. Itthon úgy kaptunk ki a Szeged ellen hét–nullra, hogy túl sok közünk nem volt a mérkőzéshez. Igaz, az elején voltak lehetőségeink, aztán beleszaladtunk a pofonokba, és a lányok megtapasztalhatták, hogy vannak ilyen ellenfelek is, akik a hibákat azonnal megbüntetik. Utána mentünk Kelenföldre, nem volt egyszerű összerakni azt a hetet, mert a lányok amatőrök, iskolába járnak vagy dolgoznak.

– Mentálisan sem volt könnyű egy hazai hetes után pályára lépni, de a lányok megmutatták, hogy tudnak küzdeni, sokkal jobban is játszottak. Igaz, kikaptunk, de közel álltunk a döntetlenhez is. Az utolsó tíz percben két nagy hiba döntött a bajnokságot pontveszteség nélkül vezető hazaiak ellen, akik így 4–2-re nyertek.

– Most két meccs jön, amelyen esélyesebbek vagyunk. A bajnokságban az Egerrel, a Magyar Kupában a nyolc közé jutásért játszunk a rivális városbeli csapat, a Nyírség ellen. Ezen a két találkozón szeretnék azoknak is lehetőséget adni, akik eddig kevesebbet játszottak, és mindkettőn nyerni – így Makay Robin.

– Hétről hétre keményen dolgozunk, ám még nem álltunk össze teljesen, hiszen sok csapatból érkeztünk. Nem ismerjük még teljesen egymás játékát. Mindent megteszünk azért, hogy minél sikeresebbek legyünk –vélekedett az együttes egyik rutinos, sok csapatot megjárt, egyébként nyíregyházi Nagy-Peti Kitti.

KM-ML

Nő labdarúgás

NB II., Keleti csoport

1. Kelen SC 6 6 – – 29–4 18

2. Szeged 5 4 – 1 37–9 12

3. Airnergy FC 5 3 – 2 16–7 9

4 Monor 5 2 1 2 29–13 7

5. Nyh. Spartacus 5 1 1 3 11–19 4

6. Nyírség NSC 5 1 – 4 13– 19 3

7. Eger SE 5 – – 5 0–64 0








hirdetés