Szpari – A legfontosabbat teljesítették

Akt.:
A hajrában Rezes Lászlónak (9) is volt egy helyzete
A hajrában Rezes Lászlónak (9) is volt egy helyzete - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – A Szparinak szerencséje is volt, Gyurján Bence sérülése üröm az örömben.


Parádés játék, szebbnél szebb gólok, magabiztos győzelem. Persze hogy ilyen meccseket szeretnének látni a szurkolók, ám ez nagyon ritkán jön össze.

Vasárnap a legfontosabbat teljesítette a Szpari, hiszen legyőzte a harmadik helyen álló kaposváriakat, és értékes három pontot szerzett. A játék volt már jobb is, a hajrá pedig izgalmasra sikeredett.

Van javítanivaló

Úgy nézett ki, hogy a vendégek örülhetnek, hiszen a kapuba találtak, ám a játékvezető lest ítélt. Nem sokkal később viszont a nyíregyházi játékosok ujjongtak, hiszen Hornyák Marcell tavaszi tizedik gólját szerezte, ezúttal büntetőből.

– A legfontosabb az volt, hogy a három pontot tartsuk itthon, ezt sikerült is elérni. Van, amikor ez jó játékkal is párosul, van, amikor nem. Vasárnap így volt, szenvedtünk, tartottuk a lépést a kaposváriakkal, akik ugyan rossz szériában vannak, ám nem véletlenül állnak a harmadik helyen. Akadtak próbálkozások mindkét oldalon, szerencsénk is volt, és végül egy villanás döntött. A győzelemmel elégedett vagyok, a játékon van még javítanivaló – nyilatkozta érdeklődésünkre Zoran Szpisljak, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője.

Történt egy sajnálatos sérülés is, hiszen Gyurján Bencét a második félidő elején le kellett cserélni. A diagnózis alapján elszakadt az Achilles-ina, ezért műteni kell, és számára így véget is ért a szezon.

ML


Nyíregyháza - Csinos fruskák vezették fel vasárnap délután a Szpari és a Kaposvár focistáit a bajnoki találkozóra. A nyíregyházi klub aerobikosai a szünetben bemutató is tartottak, az első félidő után ez volt az egyik leglátványosabb része a meccsnek.A két idegenbeli találkozós után végre ismét itth...








hirdetés