Szpari – A vasárnapi jegynek már görbülnie kell

A Szpari más szerkezetben és minden bizonnyal más összeállításban fog játszani vasárnap, mint tette Zalaegerszegen
A Szpari más szerkezetben és minden bizonnyal más összeállításban fog játszani vasárnap, mint tette Zalaegerszegen - © Fotó: Pezzetta Umberto
Nyíregyháza – Véber György változtat, de nem forgatja fel teljesen a csapatot.

– Csak nyomaiban láthatjuk azt a törökországi edzőmeccseken mutatott játékot, amely alapján bizakodva vágott neki a tavasznak az együttes. Legyen bárki a kezdőben, legyen bármilyen a szerkezet, sikerre van szükség, ez már elengedhetetlen…

Levonta a tanulságokat

Többek között ezeket is írtuk hétfői és keddi számunkban, miután a Nyíregyháza Spartacus vasárnap vereséget szenvedett Zalaegerszegen.

– Két meccs elment, és rá kell jönnie egy edzőnek, ha valami nem működik. A tanulságokat levonva, az a bátor, agresszív, az ellenfél térfelén letámadáson alapuló játék, amit beharangoztam, működött tét nélküli meccseken Törökországban, de nem működik a két bajnoki meccs alapján.

– Változtatnom kell. Ez nem azt jelenti, hogy teljesen felforgatom a csapatot, de két vereség és hat kapott gól után több már nem fér bele. Kettőt vissza kell lépni, hagyni kell a bátor letámadásról szóló történetet, egy zárt védekezést kell elővenni, ami nem jelenti azt, hogy feladjuk a támadás lehetőségét, főleg nem hazai pályán.
– Ám szinte minden gólunkat kontrából kaptuk, és mindig hátrányba kerültünk. Nem védőkkel lesz telerakva a csapat, hanem mindenkinek más lesz a feladata. A csapat felkészült, tud más rendszert játszani.

Mindegy hogyan, de nyerni kell

– Látom a hibákat, amiket elkövettem, elkövettünk, és ha kell, akkor legyen olyan a meccs, mint a Szeged elleni volt, mindegy milyen góllal, csak nyerjünk – erősítette meg a korábban leírtakat nyilatkozatában Véber György vezetőedző.

A tavaszi rajt előtt azt írtuk, hogy a felkészülés után jöhet a vizsgaidőszak. Az első két leckefelmondás minősítése elégtelen, ahogy azt mondani szoktuk: vasárnap a mosonmagyaróváriak elleni meccs kalkulusának már görbülnie kell…

KM-ML



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés