Szpari – Ahol a rutin és a fiatalság találkozik

Akt.:
Daru Bence (labdával) a két évvel ezelőtti formáját hozná
Daru Bence (labdával) a két évvel ezelőtti formáját hozná - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – A szakmai stábnak határozott elképzelése volt a játékoskeret összeállításáról.

Az NB II.-es rajt előtt álló Nyíregyháza Spartacus ankétján többek mellett megszólalt Bozsik József vezetőedző is, aki beavatta a szurkolókat abba, miként alakították ki az új idényre kifutó csapatot.

Hosszabb távú munka

– A legfőbb cél, hogy a pályán megfelelően képviseljük a Szparit és az akadémiát is – mondta az első csapat trénere. – Szeretnénk minél több saját nevelésű játékost beépíteni, ez azonban időbe telik. Hosszabb távú munkáról beszélünk, ami nyilvánvalóan befolyásolja az eredményeket, de türelmesnek kell lenni velük és támogatni kell őket.

– A felkészülési mérkőzéseken többen is megmutathatták magukat és jó benyomást tettek ránk a játékukkal – folytatta Bozsik József. – A szakmai stábba is szándékosan helyi kötődésű fiatalembereket választottunk. Lengyel Roland, Tuska János és Ambrusz Árpád is képben van a nyíregyházi és a megyei utánpótlással, ők megfelelően tudják segíteni a gyerekek fejlődését és beilleszkedését.

Ahogy a vezetőedző is mondta, időbe telik, mire az utánpótlásból felkerült játékosok beépülnek. A szurkoló azonban olyan, hogy bajnoki pontokban is megmutatkozó eredményt akar látni. Tudta ezt a Spartacus vezetősége is.

Visszahoznák a régi szintre

– A fiatalok mellé rutinos, élvonalbeli tapasztalattal is rendelkező játékosokat akartunk szerződtetni, akikkel adott esetben meg lehet ugrani az NB I.-et – fejtette ki a szakember. – Ők alkotják a csapat gerincét és nekik is feladatuk, hogy segítsék a fiatalok fejlődését.

A fiatalság és a rutinos futballisták között félúton lehet Daru Bence, aki a 2015-2016-os szezonban a Zalaegerszeg színeiben 22 találattal az NB II. gólkirálya lett, azóta azonban sérülések is hátráltatták és a gólszerzés sem ment neki úgy, mint korábban. A játékos és edzője nem titkolt szándéka változtatni ezen.

– Bízunk benne, hogy Bence minél több gólt fog rúgni és visszaépítjük őt arra a szintre, amelyen a ZTE-ben volt – mondta Bozsik József a 24 éves labdarúgóról.

Az talán bizakodásra adhat okot, hogy a támadó ugyanúgy 19-es mezszámban fog játszani, mint két éve, valamint góllal debütált új csapatában a Kisvárda elleni felkészülési mérkőzésen.

A Spartacus bajnoki menetrendje

1. forduló (július 29., 19.00): Nyíregyháza Spartacus–Kazincbarcika, 2. forduló (augusztus 5.. 17.30): Mosonmagyaróvár–Spartacus, 3. forduló (augusztus 12., 19.00): Spartacus–Budaörs, 4. forduló (augusztus 19., 17.30): Cegléd–Spartacus, 5. forduló (augusztus 26., 19.00): Spartacus–ZTE, 6. forduló (augusztus 29., 17.30): Monor–Spartacus, 7. forduló (szeptember 2., 17.00): Spartacus–Vasas, 8. forduló (szeptember 16., 17.00): Siófok–Spartacus, 9. forduló (szeptember 26., 19.00): Spartacus–Csákvár, 10. forduló (szeptember 30., 17.00): Győr–Spartacus, 11. forduló (október 3., 19.00): Spartacus–Békéscsaba, 12. forduló (október 7., 17.00): Spartacus–Budafok, 13. forduló (október 21., 17.00): Kaposvár–Spartacus, 14. forduló (október 28., 13.30): Spartacus–Tiszakécske, 15. forduló (november 4., 17.00): Balmazújváros–Spartacus, 16. forduló (november 7.19.00): Spartacus–Vác, 17. forduló (november 11., 13.30): Dorog–Spartacus, 18. forduló (november 25., 13.00): Spartacus–Soroksár, 19. forduló (december 2., 17.00): Gyirmót–Spartacus, 20. forduló (december 9., 13.00): Kazincbarcika–Spartacus, 21. forduló (december 16., 13.00): Spartacus–Mosonmagyaróvár.

(A kezdési időpont televíziós közvetítés esetén változhat)

KM








hirdetés