Szpari – Eredmény nélkül kockáztattak a végén

Ötvös Bencét (4) a hajrában le kellett cserélni
Ötvös Bencét (4) a hajrában le kellett cserélni - © Fotó: rakoczifc.hu
Nyíregyháza – A Szpari nem tudta megszakítani a kaposváriak remek sorozatát, és pont nélkül tért haza.


A harmadik már nem sikerült. Két győztes meccs után vasárnap Kaposváron szerette volna gyarapítani pontjai számát a ­Spartacus. Nem sikerült, mert az ex-szparistákat is felvonultató (Ur László, Andorka Péter) somogyiak 2–1-re nyertek, és immáron tizenkét fordulóban maradtak veretlenek.

Tompák, lassúak voltak

– Nem tudtuk megismételni azt a teljesítményt, amit a korábbi két találkozón nyújtottunk – kezdte visszapil­lantását a kaposvári találkozóra Lengyel Roland, a Nyíregyházi Spartacus vezetőedzője.

– Főként az első félidőben tompák és lassúak voltunk. A szünet után gyorsan hát­rányba kerültünk, a cserék frissítettek a csapaton, és megvoltak azok a lehetőségek, amelyekkel megnyer­hettük volna a mérkőzést. Sajnos ezekkel nem tudtunk élni, a végén felvállaltuk azt is, hogy kockáztatunk, és ­megpróbáljuk legalább az egyik pontot megszerezni. Sajnos nem sikerült, bízom benne, hogy a hétvégén javítani tudunk – így Lengyel Roland.

A mérkőzésen a fiatal Ötvös Bence a szünetben állt be, majd a hajrában, a 83. percben le kellett cserélni. Miért?

– Kapott egy ütést a derekára, emiatt nagy fájdalma volt, ezért hoztuk le. Szerencsére úgy néz ki, hogy nincs nagy gond, mert hétfőn már tudott edzeni – adott választ Lengyel Roland.

Ami a hétvégét illeti, vasárnap kora délután (13.30) a Tiszakécske lesz a vendég a nyíregyházi stadionban.

ML




További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés