Szpari – Ez úgy kellett, mint egy falat kenyér

Rezes László (9) szép egyéni akcióval szerezett vezetést
Rezes László (9) szép egyéni akcióval szerezett vezetést - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – A Szpari két góllal mattolta a több mint egy félidőn át tíz emberrel játszó Soroksárt.


Korán vagy későn ebédeltek vasárnap azok, akik kíváncsiak voltak a Szpari újabb hazai meccsére. A soroksáriak vizitáltak a nyíregyházi stadionban, a hazaiaknál ismét a kezdőben kapott helyet Jova Levente, Pekár László és Rezes László, valamint Dragóner Filip is. Néhány perces hazai fölény után kiegyenlített mezőnyjáték jellemezte a találkozót, amelyen Pekár volt a legveszélyesebb hazai.

Rezes remek találata

A félidő derekán alig túl Rezes remek egyéni megoldással juttatta vezetéshez a hazaiakat. A hajrához közeledve Pekár szabadrúgásánál a felső léc mentett, a lepattanó labdát nem sikerült a hálóba kotorni. A játékrész végéhez közeledve emberelőnyhöz jutottak a házigazdák, mert Valencsik Dávid kapott piros lapot.

A második félidőben Dragóner alig maradt le Rezes beadásáról, majd Jova bravúrral bizonyította, hogy ott a helye a kapuban. A létszámelőny miatt a hazaiak egyre inkább fölénybe kerültek, de a gól nem akart összejönni. Dragóner lerántása miatt elmaradt egy jogosnak tűnő büntető. Lengyel Roland a besárgultak közül előbb Ötvös Bencét, majd Hornyák Marcellt cserélte le elővigyázottságból. Később Rezes jött le, és Daru Bence lépett pályára.

Kegyelemdöfés a hajrában

A váltások bejöttek, mert két csere hozta össze a mindent eldöntő találatot, ami előtt azért a korábban nyíregyházi színekben is játszó Dvorschák Gábor fejese okozott nem kis riadalmat a hazai kapu előtt, és adott újfent bizonyságot arra: az egygólos előny minden, csak nem megnyugtató. Aztán Kulcsár Hunor ugrott meg, passza után a korábban két lehetőséget elpuskázó Daru Bence már nem hibázott. A második gól végképp eldöntötte a három pont sorsát.

Ez a győzelem kellett, mint egy falat kenyér. A hazaiak rá is szolgáltak a sikerre, tettek érte, és időnként jól is játszottak.

ML


Nyíregyháza Spartacus vs. Soroksár
Nyíregyháza - A Nyíregyháza Spartacus Rezes László és Daru Bence góljával 2-0-ra megverte hazai pályán a Soroksárt, így október hetedike után ünnepelhet ismét győzelmet. Nyíregyháza Spartacus–Soroksár 2–0 (1–0) Városi Stadion, 550 néző, v.: Veizer (Punyi, Berényi). Spartacus: Jova – Nagy J. Fod...








hirdetés