Szpari – Ezúttal nem termett babér

Nagyot védett Jova
Nagyot védett Jova - © Fotó: PU/Zalai Hírlap
Nyíregyháza – A Szpari egy góllal, de pont nélkül zárta a zalai túrát.


Rezes László végre meggyógyult, erre most Gyurján Bence lázasodott be. Így aztán a Szpari játékosa nem léphetett pályára vasárnap délután Zalaegerszegen.

A hazaiak két győztes ­meccs után várták a mieink elleni találkozót, amelyen a zalaiak hamar magukhoz ragadták a kezdeményezést. Ez a félidő dereka után nem sokkal góllá is érett, tíz percre rá pedig már kétgólos volt a házigazda előnye. Közben Rezes a sorfalba rúgott egy szabadrúgást, a hajrában pedig Jova Levente kétszer is bravúrral hárított.

Fordulás után rákapcsoltak a nyíregyháziak, és Polényi Gábor góljával sikerült is szépíteni. Zoran Szpisljak mindhárom cserelehetőségét kihasználta. A Szpari fokozatosan felbátorodott, és vezetett is veszélyes akciókat, melyek után több szögletet is elvégzett. Ám végül nem sikerült újabb találatot szerezni, és ez nem volt elegendő a pontszerzéshez.

KM

ZTE FC–Nyíregyháza Spartacus 2–1 (2–0)

Zalaegerszeg, 2563 néző, v.: Erdős (Tóth II., Aradi)

ZTE: Zöldesi – Bolla, Lesjak, Devecseri, Bedi – Kiss M. (Hudák, 79.), Kocsis G. – Babati, Grumics, Barczi (Farkas II. B., 74.) – Bobál G.(Novák Cs., 90.). Vezetőedző: Dobos Barna.

Nyíregyháza: Jova – Nagy J., Fodor, Rubus, Gulyás – Polényi, Végső (Kulcsár, 54.) – Kártik, Kovács (Motkó, 62.), Rezes – Hornyák (Rokszin, 68.). Vezetőedző: Zoran Szpisljak.

Gól: Bedi(24.), Babati (34.), illetve Polényi (59.)

Percek, események

24. perc: Előbb egy szöglet után nagyot védett Jova, majd az újabb sarokrúgás után Bedi fejelt a kapuba, 1–0.

34. perc: Babati lépett ki a bal oldalon a leshatárról, és 14 méterről a kapuba lőtt, 2–0.

59. perc: Polényi 27 méteres szabadrúgásból csavart a felső sarokba, 2–1.

Mesterszemmel

Dobos Barna: – A találkozó első felében türelmesen, pontosan, helyenként ötletesen játszottunk, és gólokat rúgtunk. A térfélcserét követően viszont már sokat hibáztunk, az utolsó passzok többnyire nem sikerültek. Annak viszont örülünk, hogy újabb mérkőzést nyertünk meg.

Zoran Szpisljak: – Sajnos a magyar játékosok egy része olyan, mint a mi futballistáink: addig, amíg nem kerülnek bajba, titkolják a tudásukat. Az első félidőben így voltunk mi is. Szünet után már lényegesen jobban futballoztunk, de a találkozó kilencven percig tart, ehhez nem elég negyvenöt percig jól játszani.

További eredmények: Siófok–Csákvár 1–2 (0–1), Budaörs–Tiszakécske 0–0, Cegléd–Kaposvár 1–2 (0–1), Kazincbarcika–Vác 0–5 (0–2), Monor–Békéscsaba 2–2 (1–1), Mosonmagyaróvár–Balmazújváros 1–1 (1–1), Soroksár–Budafok 0–1 (0–0), Vasas–Győr 0–4 (0–3), Gyirmót–Dorog 3–1 (1–1)

A bajnokság állása

1. Gyirmót 24 16 2 6 54–25 50

2. ZTE 24 15 5 4 49–30 50

3. Kaposvár 24 13 8 3 40–28 47

4. Budaörs 24 13 3 8 37–26 42

5. Békéscsaba 24 11 7 6 39–29 40

6. Csákvár 24 9 10 5 44–38 37

7. Soroksár 24 10 6 8 40–32 36

8. Vasas 24 9 9 6 40–41 36

9. Győr 24 9 6 9 38–31 33

10. Kazincbarcika 24 8 7 9 37–33 31

11. Vác 24 6 12 6 25–25 30

12. Dorog 24 7 8 9 33–36 29

13. Tiszakécske 24 6 11 7 24–37 29

14. Nyíregyháza 24 7 7 10 35–34 28

15. Budafok 24 7 4 13 28–42 25

16. Siófok 24 5 9 10 23–35 24

17. B.újváros 24 5 9 10 19–31 24

18. Cegléd 24 6 5 13 25–45 23

19. M.-magyaróvár 24 4 9 11 22–36 21

20. Monor 24 3 5 16 28–46 14








hirdetés