Szpari – Győzelem a hazai edzőmeccsen

Akt.:
Az első félidőben Gajdos Zsolt (balra) lesről talált a kapuba Pekár László lövése után
Az első félidőben Gajdos Zsolt (balra) lesről talált a kapuba Pekár László lövése után - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – Bajzát Péter fejese döntött a kassai Loki ellen, próbajátékos a műfüvön.


Ragyogó napsütés, zöld fű. Ezek alapján akár a török edzőtáborban játszott volna a Szpari. A lényeges különbséget a hőmérséklet (ott 16-17, itthon mindössze 3) és a gyep (ott igazi, itt mű) jelentette. Viszont edzőmeccs volt, mégpedig nemzetközi, hiszen a szlovák második ligában harmadik kassai Lokomotív volt a vendég.

A jó iramú találkozón a hazaiak sokkal több helyzetet dolgoztak ki, Az első félidőben is sikerült már a hálóba találni, ám akkor csak les után. Szünetben nem váltott Lucsánszky Tamás, a Szpari vezetőedzője, a második sor javában tréningezett a kis műfüvesen. Aztán amikor a nézők (lehettek vagy százan) már azt hitték, hogy a kezdő nyomja végig, a hetvenkettedik percben szinte sort cserélt (Dragóner Filip már a hatvanadik percben váltotta a megsérült Sinanovics Sinant) . Az a Bajzát Péter is pályára lépett aki az utolsó perceben Gréczi Gábor beadása után bólintott és megszerezte a győztes gól.

A nyíregyháziaknál hiányzott Fodor Ferenc (szerencsére nem szakadtak el a bokaszalagjai), a fiatal Nagy Máté (ő pár peches volt, részleges szakadása van), a sérüléséből felépült Forró Gyula. Próbajátékosként kapott lehetőséget Koval Viktor, fiatal debreceni védő. A csapattal edz a kapus Fülöp Gergő is, aki jelenleg az NB III-as Rákosmente KSK játékosa.

Az edzések után vasárnap ismét játszik a Szpari, a műfüvön a Putnok lesz az ellenfél. Jövő szerdán újabb török útra indul a csapat és már négy edzőmeccset is játszik. Három ellenfél már megvan, ez a fehérorosz Bate Boriszov (február 3.), a dél-koreai Daejon Citizen FC (február 4.) és a lengyel Raków Czestochowa (február 8.)A negyedik ellenfél még nincs meg. KM-ML

Edzőmeccs

Nyíregyháza Spartacus-Lokomotíva Kosice 1-0 (0-0)

Nyíregyháza Spartacus: Jova – Hinora (Szokol), Kelemen (Koval), Rubus, Farkas (Papp) – Csilus (Hornyák), Kártik (Ötvös) – Kesztyűs (Holdampf), Pekár (Gréczi), Sinanovic(Dragóner) – Gajdos(Bajzát).
Gól: Bajzát (90.)



Sporthírek






hirdetés