Szpari – Három gól a harmadikon

Kelemen Dávid ismét gólra váltott egy Pekár-szögletet
Kelemen Dávid ismét gólra váltott egy Pekár-szögletet - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – Vendégsikerek a gyirmóti stadionban, már csak a Spartacus százszázalékos.

Kettős rangadó! Így harangozta be honlapján a vasárnapi mérkőzéseket a Gyirmót FC. Az élvonalból kiesett focicsapat este a két meccs után százszázalékos Szparit fogadta. A kettőst az jelentette, hogy előmeccsen a gyirmótiak NB III.-as második csapata az Érdet fogadta. Nem örülhettek a gyirmótiak, mert a vendégek nyertek 2–1. Aztán jött a főmérkőzés, amelyre már szombaton elindult a nyíregyházi csapat. Telkiben volt edzés és szállás, itt köszöntötték csapattársai a születésnapját ünneplő Rezes Lászlót.

Néhány perces enyhe hazai fölény után a mintegy harminc nyíregyházi szurkoló nagy örömére beindult a Szpari. Jöttek a helyzetek, Sebők Zsoltot pedig nagy védések után három perc alatt kétszer mattolták. Előbb egy szögéletet követően Kelemen Dávid fejelt ismét gólt, majd Pekár László a gólpassza után eredményes is volt, és egy szép akció végén a kapuba talált. Aztán üröm az örömben: Forró Gyula megsérült, a hajrában – a kezdőből kimaradt –Rubus Tamás állt be a helyére.

Biztos előnyhöz jutottak

A második játékrész elején nem csak a gólok számát tekintve került előnybe a Spartacus. Az első etap hajrájában a sárgával figyelmeztetett Szőcs László ismét besárgult, a második után pedig jött a piros is. A kiállítás kissé feltüzelte a gyirmótiakat, néhány hazai lehetőségnél Jova Leventének kellett bizonyítania. Mindkét szakvezető cserével frissítette csapatát, a Szparinál a támadó Dragóner Filip helyére a szintén fiatal középpályás Kártik Bálint állt be. Aztán végleg eldőlt a három pont sorsa, mert Rezes László góllal tette emlékezetessé harmincadik szülinapjának hétvégéjét. Rudolf Gergely bizonyította néhányszor tudását, a hajrában pedig a csereként beállt Gajdos Zsolt fejesét, majd lövését hárította a gyirmóti kapus. A hazaiak a vereség mellett két lesgóljuk miatt is bosszankodhattak, a vendégek viszont örülhettek, hiszen harmadszor is megszerezték a három pontot, és egyedül százszázalékosak a mezőnyben.

KM-ML


Gyirmót FC-Győr–Nyíregyháza Spartacus 0–3 (0–2)

Győr-Gyirmót, 600 néző, v.: Bognár (Kulman, Aradi).

Gyirmót: Sebők – Achim, Lázár, Szőcs, Présinger – Varga, Kiss – Szegi (Kőris, 72.), Nagy (Janó, a szünetben), Németh (Czár, 63.) – Simon A. Vezetőedző: Molnár László.

Spartacus: Jova – Hinora, Kelemen, Fodor, Forró (Rubus, 40.)– Holdampf, Csilus – Pekár, Rudolf, Rezes (Gajdos, 83.) – Dragóner (Kártik, 63.). Vezetőedző: Lucsánszky Tamás.

Gól: Kelemen (0–1) a 25., Pekár (0–2), a 28., Rezes (0–3) a 69. percben. Kiállítva: Szőcs (53.)

Percek, események

25.perc: Pekár jobb oldali szöglete után Kelemen 6 méterről fejelt a hazai kapu bal oldalába, 0–1.

28.perc: Rudolf kényszerítőzött Rezessel, majd Pekár elé tálalt, aki a tehetetlen Sebők mellett 10 méterről a kapu közepébe gurított, 0–2.

53. perc: Szőcs második sárga lapot érő szabálytalansága után villant a piros.

69. perc: Hinora jobbról adott be, Rezes pedig becsúszva, közelről nem hibázott, 0–3.

Mesterszemmel

Molnár László: – Nem sikerült megismételnünk a legutóbbi teljesítményünket, persze más volt az ellenfél is. Minden csapatrészben jobban játszott a vendégcsapat, ezért megérdemelten győzött. A kiállítás után feljavultunk, de az érvényes gólok hiányoztak.

Lucsánszky Tamás: – A mérkőzés egészében taktikusan, fegyelmezetten játszott a csapat, ezért nem lehetett kérdés, hogy miénk lesz a győzelem. Mind védekezésben, mind pedig a támadójátékban a hazaiak fölé tudtunk nőni.

További eredmények: Siófok–Győr 0–2 (0–1), Budaörs–Dorog 2–2 (1–1), Budafok–Soroksár 1–1 (1–0), Szolnok–Kazincbarcika 0–0 , Vác–Szeged 2011 1–0 (0–0), Cegléd–Soproni VSE 2–0 (1–0), Békéscsaba–MTK 0–0, Csákvár–Mosonmagyaróvár 1–1 (0–0)

A bajnokság állása:

1. Nyíregyháza Spartacus 3 3 – – 9–2 9

2. Kisvárda Master Good 3 2 1 – 7–4 7

3. MTK 3 2 1 – 4–2 7

4. Kazincbarcika 3 2 1 – 3–1 7

5. Mosonmagyaróvár 3 1 2 – 5–4 5

6. Szolnok 3 1 2 – 3–2 5

7. Gyirmót 3 1 1 1 6–4 4

8. Békéscsaba 3 1 1 1 4–2 4

9. Budafok 3 1 1 1 3–3 4

Győr 3 1 1 1 3–3 4

11. Vác 3 1 1 1 2–2 4

12. Cegléd 3 1 – 2 4–4 3 13. Szeged 2011 3 1 – 2 1–1 3

14. Siófok 3 1 – 2 1–3 3

15. Csákvár 3 – 2 1 2–3 2

16. Soroksár 3 – 2 1 1–2 2

17. Budaörs 3 – 2 1 5–7 2

18. Dorog 3 – 2 1 4–6 2

19. Sopron 3 – 1 2 0–3 1

20. Zalaegerszeg 3 – 1 2 0–6 1








hirdetés