Szpari – Hiába kontrollálták a meccset

Kesztyűs Barna (jobbra) először szerepelt a kezdőben
Kesztyűs Barna (jobbra) először szerepelt a kezdőben - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – Lucsánszky Tamás azért nem cserélt, mert nem volt elégedetlen a játékkal.

Újra csak egy ponttal lett gazdagabb a Nyíregyháza Spartacus. A soroksáriak után szombaton a Szeged 2011 ellen sem tudott nyerni a csapat. Hiába játszott fölényben, Kártik Bálint révén csak egy kapufáig jutott.

– Az előző két mérkőzés a kezünkben volt, ám kiengedtük, most nem tudtuk a javunkra fordítani, de sokat tett érte a csapat – indította visszapillantását a szombati találkozóra Lucsánszky Tamás, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője. – Úgy érzem, megtettünk mindent, voltak lövőlehetőségeink, sajnos a labdák sem úgy csorogtak le, hogy szerencsénk lett volna. Kontrolláltuk a mérkőzést, a Budafok ellenit kevésbé, mégis meg tudtuk nyerni. – A Soroksár ellen sikerült gólt szereznünk, ám ott kicsúszott a kezünkből mérkőzés. Ez most végig kontroll alatt volt, az volt a kérdés, hogy tudunk-e gólt szerezni. Sajnos nem sikerült.

Amíg a vendégek a 65. percben már a második cseréjüket hajtották végre, Lucsánszky Tamás csak a 77. percben döntött az első váltásról.

– Szerkezetileg jól működött, és akkor játszott jól a csapat. Volt egy tíz perc, amikor ment a játék és benne volt a lehetőség. Aztán úgy gondoltam, hogy a cserével még rá tudunk tenni egy lapáttal. Még egyszer mondom, hogy nekem nem volt gondom sem a szerkezettel, sem a személyekkel. Nyilván meg kell várni ilyenkor a végjátékot, a mai futballban a hetvenedik perc után dől el, akár tetszik valakinek, akár nem. Ha valaki azt gondolja, hogy sziporkázó játékkal négy-öt gólos győzelmet aratunk, annak még nincs itt az ideje. Nagyon remélem, hogy eljutunk odáig. Szombaton a csapat megtett mindent.

– Próbáltunk változtatni, kijjebb húztuk Rudolf Gerit oda, ahol az ellenfél már nem tudta kontrollálni. Kétszer-háromszor mögéjük is mentünk, sajnos a beadásaink nem sikerültek úgy, hogy abból helyzet alakuljon ki – így Lucsánszky Tamás.

KM-ML



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .

További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés