Szpari – Ismét egy döntetlen, tíz ember ellen

Akt.:
Szpari – Ismét egy döntetlen, tíz ember ellen
Nyíregyháza – Pedig a Nyíregyháza Spartacus kétszer is vezetett Tiszaújvárosban.

Rudolf Gergely sérülése miatt Kesztyűs Barna a Szpari színeiben első tétmeccsére készülhetett vasárnap Tiszaújvárosban. A kazincbarcikaiak pályaválasztóként itt rendezik bajnokijaikat, vasárnap azonban a nyíregyháziak is otthon érezhették magukat, hiszen mintegy háromszázan szurkoltak nekik, köztük lengyel drukkerek.

A néhány perces ismerkedés után hamar vezetést szerzett a Szpari, Rezes László szép egyéni akciójával. Az eseménymentes időszak után a hajrában váratlanul, egy bedobást követően egyenlített a barcikai csapat.

Nem sokáig örülhettek a borsodiak, mert az első félidő ráadásában Pekár László újfent előnyhöz juttatta Spartacust.

Szünet után őrizte előnyét a vendégcsapat, és húsz perc elteltével úgy nézett ki, hogy sikerült is, hiszen megfogyatkoztak a barcikaiak. Aztán a nyíregyházi helyzetek kimaradtak, a hajrá kezdetén pedig ismét egalizáltak a kazincbarcikaiak. Ezt követően mindkét együttes eltalálta a kapufát, a nyíregyházi nevelésű Kristófi Sándor pedig a kapuba is betalált, a vendégek szerencsére lesről. Így az eredmény nem változott.

KM-ML



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .

További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés