Szpari – Ismét szenvedélyesen kellene

Akt.:
Gajdos Zsoltéknak (jobbra) jól kell összpontosítaniuk a helyzeteknél
Gajdos Zsoltéknak (jobbra) jól kell összpontosítaniuk a helyzeteknél
Vasárnap a harmadik helyen álló váciak Hévízi úti albérletében vizitál a Nyíregyháza Spartacus.

Múlt vasárnap kivágta a rezet a Szpari, a nyíregyháziak időnként látványos játékkal győzték le a Békéscsabát és szerezték meg a három pontot. Vasárnap idegenben lehetne még értékesebbé tenni a hazai sikert, mégpedig a harmadik helyen álló Vác ellen. A Horváth Károly irányította Duna-partiak három ponttal szereztek többet a hatodik helyen álló nyíregyháziaknál.

Ismét kétnapos túra

Pályaválasztóként öt meccset nyertek, háromszor ikszeltek (Soroksár, Sopron, Budafok) és csak a kisvárdaiaknak sikerült nyerni vendégként. A legutóbbi fordulóban Budaörsön nyert a váci gárda, az első gólt a Nyíregyházán is megfordult Kákonyi Dániel szerezte.

– A Vác nem véletlenül áll a tabella harmadik helyén, állapítottuk meg Bene Ferivel – kezdte az esélylatolgatást Lucsánszky Tamás, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője. – Két éve van együtt a csapat, nagyon stabil, masszív focit játszanak, amiből jól támadnak. Egy szervezett, stílusos csapat. Természetesen mindezek ellenére szeretnénk megnyerni a mérkőzést. A Békéscsaba elleni meccsen a mentalitás kifogástalan volt, igaz, erre nagy panaszom korábban sem lehetett. Inkább csak a szenvedélyre, hiszen a kettőn nem ugyanaz. A fordulópontokból ugyanolyan jól kellene majd kijönnünk, mint a legutóbbi találkozón. A váciak focija másabb, mint a békéscsabaiaké volt, ám szeretném, ha ilyenkor mindig csak a saját játékunkkal kellene foglalkozni, ám ehhez idő kell – így Lucsánszky Tamás.

A szakvezető Rubus Tamás, Rudolf Gergely és Forró Gyula játékára továbbra sem számíthat. Egyébként kétnapos túra vár a csapatra, ma reggel indul Telkibe, itt a kezdés időpontjában (13 óra) lesz edzés. Vasárnap a kiadós reggeli után tízkor indul a busz a III. kerületi TVE Hévízi úti pályájára, és remélhetőleg pontosan tér majd haza Nyíregyházára.

– KM-ML –



Sporthírek






hirdetés