Szpari – Két pontot kiengedtek a kezükből a budafoki meccsen

Akt.:
Szpari – Két pontot kiengedtek a kezükből a budafoki meccsen
© Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – A tanulság: a mérkőzés lefújásáig maximálisan kell koncentrálni, főként idegenbeli vezetésnél.

Egy pont nem rossz idegenből a labdarúgó másodosztály mostani pontvadászatában. Még inkább így vélekedhettek a Szpari szurkolói Budafokon bő tíz perccel a kezdés után, amikor vezetéshez jutottak a hazaiak.

Aztán fordult a kocka és karnyújtásnyira volt a három egység, ám a rendes játékidő utolsó percében egyenlíteni tudtak a budafokiak, ami az „élvezeti” értékét csökkentette az egy pontnak.

Ez bizony bosszantó

– Jól játszott a csapat, mi domináltunk, birtokoltuk többet a labdát – kezdte visszapillantását érdeklődésünkre Zoran Szpisljak, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője. – Sajnos, néhány utolsó passznál hibáztunk. Nem sok hiányzott a győzelemhez, ám egy szögletnél nem koncentráltunk megfelelően .

– Összességében elégedett vagyok a játékkal, a fiatalok is jól produkáltak. Az viszont bosszantó, hogy két pontot kiengedtünk a kezünkből. Tíz meccsből hétszer nem kaptunk ki, ötször nyertünk és csak kétszer szenvedtünk vereséget.

A tervek szerint a héten edzőmeccset szeretne játszani a Szpari, egyelőre nincs megfelelő ellenfél. Az viszont biztos, hogy vasárnap a Kaposvár lesz a vendég.

ML


Nyíregyháza - A Szpari fordított Budafokon, ám a hazaiak a hajrában egyenlíteni tudtak. Vasárnap reggel aligha gondolta Króner Martin, hogy délután olyan gólt szerez, amire bármelyik bajnokságban csettintenek egyet. A budafoki focista társaival a megszokott módon készült a Szpari vendégjátékára. ...








hirdetés