Szpari: Kinek hol a helye a csapatban? – Szerdán szurkolói ankét!

Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: KM-archív
Nyíregyháza – Mátyus János szerint a felkészülési mérkőzéseken nem az eredmény volt a lényeges.


Ez már célegyenes a javából! Július utolsó napján, azaz vasárnap indul a pontvadászat a labdarúgó NB II-ben. A Nyíregyháza Spartacus a bajnoki főpróbát szombaton játszotta, mégpedig Szolnokon. Miként arról lapunkban már beszámoltunk, a találkozót a Tisza-partiak nyerték egy vendégszöglet utáni kontra végén szerzett góllal.

Hasznosítható tapasztalatok

– Kikapni sohasem jó, még egy edzőmérkőzésen sem – kezdte lapunk tájékoztatását Mátyus János, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője. – Ez tény, miként az is, hogy sokszor hangoztattam: a felkészülési mérkőzéseinknek legfontosabb feladata az volt, hogy a csapat minél gyorsabban és hatékonyabban álljon össze. Lényegesnek tartom, hogy mérkőzésen láthassuk elsősorban az új játékosok erényeit és hibáit, ennek megfelelően tudjunk a csapatot összeállítani. Ezek tükrében mindenképpen hasznos volt a szolnoki találkozó. Képet kaptunk arról, hogy ki milyen poszton tud megfelelő szinten játszani, illetve hogy hol nem szerencsés. Ezeket a tapasztalatokat szeretnénk hasznosítani és a vasárnapi rajtra minél több hibát kijavítani. Bár a tervek szerint erre a hétre már nem terveztünk edzőmeccset, még jó lenne összehozni egyet. Azt azért megjegyezném, hogy a Csákvár elleni premierre még nem lesz olyan a csapat, mint amilyennek elképzelem, de mindenképpen nyernünk kell.

Az edzőmeccs igen kétséges a rövid határidő miatt, ám biztos, hogy szerdán délután ötkor a Kodály-iskola hangversenytermében kezdődik a hagyományos szurkolói ankét. Ezen a vezetők vázolják majd a célt, bemutatják az új játékosokat és a drukkerek is kérdezhetnek.

KM-ML








hirdetés