Szpari – Koppant a kapus térde, elterült a védő

Az első pillanatban nagy volt az ijedtség
Az első pillanatban nagy volt az ijedtség - © Fotók: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – Mindig rémisztő, ha egy sportoló mozdulatlanul terül el a pályán. Az első pillanatban sok minden átpörög az emberek fején. Az már egy kicsit megnyugtató, ha végül mentőautóba kerül és kórházba szállítják. Ezt történt vasárnap a Szpari-Vác ­meccs hajrájában, amikor Szokol Zsolt ütközött kapusával, Jova Leventével.

– Jött egy beadás, amire kiindultam a kapuból. Ahogyan szoktam, felhúztam a térdemet, amikor egy koppanást és fájdalmat éreztem. Akkor még nem tudtam, hogy ki fejelt a lábamba, amikor földet értem, akkor láttam, hogy Szoki az. Szerencsére nem történt nagy baj; igaz még én is érzek fájdalmat – emlékezett vissza az említett pillanatokra Jova Lente, a Szpari cerberusa.

Az egészségügyi stábból elsőként Csoki, azaz Tanyi Attila érkezett a játékoshoz, aki gyorsaságával már-már a legendás Kántor Csabát idézi.

Nem csúszott hátra a nyelve

– Először azt néztem meg, hogy nem csúszott-e hátra Zsolt nyelve. Szerencsére nem, aztán kérdeztem, beszéltettem, látszott rajta, hogy kommunikálni akar, de eleinte igen zavaros volt a beszéde. Aztán jött a stabil oldalfekvés, majd bekísértem a kórházba, ahonnan én tartottam a kapcsolatot Zsolt feleségével és a vezetőkkel.

– Sajnos volt már részem hasonló szituációkban, hátracsúszott nyelvet is kellett már kihúznom. Érdekes, hogy nemrégiben vizsgáztunk, mert az első és másodosztályban csak olyan masszőrök dolgozhatnak, akik megszerzik ezt a licencet. Ott is tananyag volt, hogy mi az eljárás a hasonló eseteknél – tudtuk meg Tanyi Attilától.

– Amikor én odaértem Zsolthoz, már magánál volt – vette át a szót dr. Sánta János csapatorvos. – Sápadt volt, zavartan beszélt és furcsán vette a levegőt. Mivel koponyasérülése volt, kórházba kellett szállítani és koponya CT-t csináltak, ami szerencsére negatív lett. Az agyrázkódás miatt pihennie kell, így vasárnap biztosan nem játszhat Szolnokon – így Sánta doktor.

– Az utolsó amire emlékszem az, hogy valahol a felezővonal tájékán poroszkálok, majd hogy a mentőautóban fekszem – kapta meg a szót végül Szokol Zsolt. – A köztes idő kimaradt. Utólag tudtam meg Csokitól – aki bekísért a kórházba –, hogy egy beadásnál meglöktek, majd Jova Levi a térdével eltalálta a tarkóm.

– Aztán mozdulatlanul feküdtem. Azt mondják, beszéltem Csokival és a dokival is, de ezekre nem emlékszem. A mentővel bevittek a ­kórházba, kaptam egy in­fúziót, csináltak egy koponya CT-t és mivel szerencsére ­ne­gatív volt az eredmény, haza is engedtek. Este talán tíz körül Rubi (Rubus Tamás, a szerk.) jött be értem és ő vitt haza. Vasárnap még nagyon fájt a fejem és hányingerem volt, ez hétfőre már csökkent.

Sötét szobában pihenni

– Úgy néz ki, hogy nekem véget ért a szezon, hiszen egykét hétig biztosan nem lehet edzeni. Most azt fogom csinálni mint a kislányom, Fruzsika: eszem és alszom a hűvös, elsötétített szobában. Utólag megtudtam, hogy sokan aggódtak értem, ami jól esett – így Szokol Zsolt.

ML


Egy villámlás, egy villanás, egy Szpari-gól
Nyíregyháza - A 16 éves Tóth Ádám góllal debütált, Szokol Zsolt sérülésénél mindenki megijedt az NB II-es Szpari tavaszi utolsó hazai meccsén. Egy villámlás, egy villanás, egy Szpari-gól. A vasárnapi, bajnokságbeli utolsó hazai NB II-es meccsen előbb a nem is annyira távoli égi fénycsóva miatt hö...








hirdetés