Szpari – Lucsánszky Tamás: hazajöttem!

Akt.:
Szpari – Lucsánszky Tamás: hazajöttem!
© Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – És csak jöttek, jöttek. Csütörtökön Szűcs Mihály, a Nyíregyháza Spartacus klubigazgatója bemutatta az új szakmai stábot. Lucsászky Tamás vezetőedzőről sokat nem kellett mondania hiszen három éve NB II-es bajnoki címhez vezette a Szparit.

Bene Ferenc a szakmai igazgató, Bozsik József edző asszisztens (az Aranycsapat tagjának, Bozsik „Cucunak” az unokája). Szintén utóbbi feladatkört tölti be Farkas Attila, aki korább focizott a nyíregyházi együttesben. A kapusakat ezentúl a Soroksárról érkezett Nagy Gábor fogja pallérozni, az erőnlétről pedig az ezt megelőzően Budaörsön munkálkodó Darabos Balázs fog gondoskodni.

– Fiatal, ambiciózus gárdát sikerült felállítani- vélekedett a klub új szakmai stáb tagjairól Szűcs Mihály.

– Haza jöttem, hiszen nagyon szép időszakot töltöttem. Miért tértem vissza? Mert nagy kihívás előtt áll a Spartacus, aminek részese szeretnék lenni. Mérföldkőnek tartom azt, hogy a klubhoz került a Bozsik Akadémia, azaz az utánpótlás. Így igazi fociklubbá érhet a Szpari, és ebben az úttörő szerepből részt akarok vállalni. Olyan stábot sikerült felállítani, amely hosszú távon sikeres lehet, sikeresség válhatunk – Lucsánszky Tamás.

– Nagy megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen klub tagja lehetek, és ilyen szakmai stábbal. Nyíregyházával eddig annyi volt a közös pontom, hogy édesapám itt játszott utolsó válogatott mérkőzését. (1979. szeptember 12, Magyarország-Csehszlovákia 2-1, a szerk.)) Minden tudásommal azon leszek, hogy sikerüljön megvalósítani a céljainkat -így Bene Ferenc.

Formálódik a keret

A keret még formálódó, Lucsánszky Tamás elárulta, hogy még több játékost szeretne csapatában tudni. A sajtótájékoztatót követően a szakmai stáb tagjai a játékosoknak is bemutatkoztak, majd jött az első tréning az örökösföldi gyepen.

Pénteken a sportkórházba mérik fel a focistákat, hétfőn viszont kezdődik a kemény munka.

KM-ML








hirdetés