Szpari – Olyan szituáció okozta a vesztüket, ami ellen a legjobban készültek

Bakos Szabolcsék (labdával) a második félidőben játszottak jobban
Bakos Szabolcsék (labdával) a második félidőben játszottak jobban - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – A Nyíregyháza Spartacus szerda este bajnokit játszott, a szezonban már sajnos szokványosnak mondható eredménnyel. A Szpari vereségében már csak annak a módja volt bosszantóbb: ritka az olyan mérkőzés, amely – mint utólag kiderült – már a tizenkilencedik másodpercben eldől.

Felhívták rá a figyelmet

– Vannak olyan dolgok, amikre nehéz mit mondani – kezdte értékelését Bozsik József, a Spartacus vezetőedzője. – Ilyen például ez is, amikor mi kezdünk és másodpercekkel később már a Csákvár vezet. Ráadásul olyan szituációból történt mindez, amire folyamatosan felhívtuk a figyelmet, hogy ez a legnagyobb veszély a Csákvár játékában. Nem szabad belefutni a labdásba, hanem hátrálni kell. Ennek ellenére mi kirongyoltunk, rögtön mögénk is játszották a labdát és jött a gól.

Később némiképp magukhoz tértek a hazaiak, de a tréner is látta, hogy a játék még mindig nem az igazi, ezért a második félidő derekán egyszerre használta ki mind a három cserelehetőségét.

– Ami az elején történt, rányomta a bélyegét az egész első félidőre – folytatta a szakember. – A cserék lendítettek a játékon, ez is már sokadszorra ismétlődik meg, hogy a frissen beállókkal jobban teljesítünk.

A vezetőedző szerint nagyrészt megtippelhető volt a mérkőzés forgatókönyve, persze az első másodpercekben történteket leszámítva.

szapri2

Nincs sok idő gondolkodni

– Tudtuk előre, hogy nem lesz szép meccs és úgy készültünk, hogy az utolsó tíz-tizenöt percben dőlhet el a ­meccs – emlékezett vissza Bozsik József. – Mindkét csapat el is dönthette volna a végén, az is benne volt, hogy fordítunk, és a Csákvárnak is volt lehetősége gólt rúgni.

A csapatnak nincs sok ideje felocsúdnia a vereség után, vasárnap a tizenkettedik helyen álló Győr otthonában játszanak.

MK



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés