Szpari – Örülni kell a győzelemnek!

A sérüléséből felépült Dragóner Filip előtt is adódott lehetőség a gólszerzésre
A sérüléséből felépült Dragóner Filip előtt is adódott lehetőség a gólszerzésre - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – A helyzetek alapján nagyobb különbséggel is nyerhetett volna a Szpari.

Ilyen régen volt. Még szeptemberben. Akkor mehettek haza úgy a Városi Stadionból a Szpari szurkolói, hogy csapatuk nyert. Vasárnap végre megtört a jég, az eredménytelen meccsek után újra három pontot szerzett a piros-kék alakulat. A sereghajtó SZEOL nem adta könnyen magát, foggal-körömmel védekezett, végül a sokadik hazai szöglet után Vámos Márk fejessel mattolta a Tisza-partiakat.

Felszakadt a gát

Kissé váratlanul, Pálinkás Gergő, Kártik Bálint és Vámos Márk is kezdőként futott ki a gyepre, három fiatallal nyitott Véber György, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője.

– Mivel Heffler Norbi beteg volt és állapota nem javult megfelelően, helyére lépett be a támadó Pálinkás Gergő. Kártik Bálint már alapembernek számít, Vámos Márk pedig az elmúlt időszakban kedvező benyomást tett rám – adott választ a három fiatal kezdésére Véber György. – Ami mérkőzésen történteket illeti, a hozzáállás, a küzdőszellem példás volt, a győzelemmel pedig felszakadt egy gát a játékosokban. Erre a legjobb visszajelzés a gólöröm volt, hiszen a kispadról is berohantak, becsúsztak a tartalékok. A mérkőzés úgy alakult, ahogyan elképzeltem, talán csak az átlövésekből kellett volna több. Nagyon sok helyzetet alakítottunk ki, támadójátékunkat, fölényünket jól minősítette a sok szöglet. Az egyik végén sikerült is megszerezni a várva várt gólt, ami a három pontot jelentette. Ezen kívül még több nagy helyzetünk volt, amiknek ha csak a felét értékesítjük, akkor nagyobb lehetett volna a különbség.

Nem szorul magyarázatra

– Egész héten jó pályákon gyakorolhattunk, erre vasárnap jött a rossz idő, a talaj pedig a szegedieknek kedvezett. A masszív védekezésüket egyébként jól megszervezték, de csak sikerült feltörnünk őket. Nagyon örülünk a győzelemnek, amit most nem kell még jobban megmagyarázni, hanem örülni kell neki – így Véber György.

A tervek szerint még két meccset játszik a Spartacus, mindkettőt idegenben. Elsőként vasárnap Cigándon. Ott sem lesz könnyű.

KM-ML








hirdetés