Szpari – Rangja van a meccsnek

Májusban így örültek a nyíregyháziak Kónya Márk góljának
Májusban így örültek a nyíregyháziak Kónya Márk góljának - © Fotók: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – Csilus Tamás már játszhat vasárnap a Szpariban, Forró Gyula eltiltását nem sikerült mérsékeltetni.

És akkor elérkezett a megyei derbi ideje. Vasárnap a Kisvárda Master Good lesz a Nyíregyháza Spartacus vendége. Az előző bajnoki szezonban a két csapat kisvárdai találkozója döntetlennel zárult. A hazaiaknál Gosztonyi András, a Szparinál Rezes László volt eredményes.

Ismerős a feladat

Az idén májusban a Spartacus volt a pályaválasztó. A várdaiak miként most, akkor is feljutó helyen álltak. Az első félidő unalmas volt, a második sokkal jobb játékot hozott a megyei derbin, amelyre kétezer-háromszázan voltak kíváncsiak a helyszínen. A nyíregyháziak közül Kónya Márk és Takács Tamás talált a kapuba, így született meg a 2-0-s nyíregyházi győzelem. A két együttesben nyáron nagyot változott a keret, ám a Debrecenbe igazolt Takács kivételével az említettek ismét bevehetik az ellenfél kapuját. Persze, ha pályára lépnek.

Lucsánszky Tamás, a nyíregyháziak vezetőedzője egyébként eddig kétszer meccselt a Szparival a Kisvárda ellen. A 2013–14-es szezonban mindkét találkozót a Spartacus nyerte 1–0-ra.

– Nyilván rangja van a vasárnapi találkozónak, hiszen megyei derbi – indította a beszélgetést Lucsánszky Tamás. – Ennek megfelelően már várjuk a mérkőzést és szeretnénk hazai pályán nyerni. Főként, hogy az előző hazai találkozónkon a győriek ellen egyetlen pontot sem sikerült itthon tartani. Tisztában vagyunk vele, hogy egy jó focit játszó bajnokaspiráns érkezik majd hozzánk. Szeretnénk egy jó mérkőzést játszani. Kimondottan agresszívan, jól támadó csapat a kisvárdai. Olyan csatárokkal, akiket nem könnyű semlegesíteni, de igyekszünk majd felnőni a feladathoz.

Visszatértek a válogatottak

Ami az eltiltottat illeti, Csilus Tamás már pályára léphet. Forró Gyulának három mérkőzésre szóló eltiltását szerette volna mérsékeltetni a klub, fellebbezett. Pénteken délelőtt jött meg a döntés: marad az eredeti büntetés, így a védőnek még ezt a meccset ki kell hagynia. Hazatért az U21-es válogatott törökországi meccsére is kiutazó két fiatal. Megyeri Gábor és Hinora Kristóf érthetően fáradtan mozgott a csütörtöki tréningen, de vasárnapra remélhetőleg már regenerálódnak. Sajnos Rudolf Gergelyre még nem számíthat a Szpari szakvezetése. A kezdőt minden bizonnyal a szombat délutáni edzés után dönti el a hazaiak mestere.

– KM-ML –








hirdetés