Szpari – Sérülten is erre készült

Fodor Ferenc szerint ennél csak jobb lesz a csapat
Fodor Ferenc szerint ennél csak jobb lesz a csapat - © Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu
Nyíregyháza – Fodor Ferenc viszontagságos előszezonon, ám annál boldogabb első meccsen van túl.


Noha a Nyíregyháza Spartacus számára nem indult könnyen a Kazincbarcika elleni szezonnyitó, 1–0-ra mégis legyőzte a borsodi együttest.

Habár hangsúlyozta, hogy ez a csapat érdeme, a siker egyik legfőbb letéteményese Fodor Ferenc, aki a 78. percben megszerezte a győztes gólt. Mint kiderült, fejben már készült erre a találatra.

Sokat foglalkoztak vele

– Durván tíz-tizenkét napot dolgoztam külön az erőnléti edzővel és a fizioterapeutával – emlékezett vissza a felkészülésre Fodor Ferenc, akinek egy sérülés miatt kérdéses volt a szereplése a szezonnyitón. – A masszőrökkel és a stáb többi tagjával együtt rengeteget áldoztak a szabadidejükből, hogy pályára léphessek. Miközben végeztem az erőnléti gyakorlatokat, megfogalmazódott bennem, és álmodtam is a dologgal, hogyha sikerül gólt szereznem a bajnoki nyitányon, akkor nekik szánom a gólt, mert jó érzés volt, hogy ennyit foglalkoztak velem.

A védő nemcsak gólt lőtt, hanem jól is érezte magát a pályán, nem zavarta a korábbi sérülése.

– Az említett tíz napra Darabos Balázs erőnléti edző olyan programot állított össze, ami kímélte a sérült vádlimat, ugyanakkor megkaptam a szükséges terhelést, így nem veszítettem el a korábban megszerzett kondíciót. Az erőnlétemmel tehát abszolút nem volt probléma a meccsen – mondta a 27 éves futballista, aki a csapata játékáról is őszintén beszélt.

– Szezonkezdeti volt, ezen nincs mit szépíteni. Azok a taktikai hibák, amiket elkövettünk, többnyire fegyelmezetlenségből adódtak. Kivételesen nem a védekezésről beszélek, hanem a támadójátékról. Egészen triviális hibákról van szó, amik nagyban befolyásolják a szép játékot. A legfontosabb, hogy a taktika, amit a mester kitalált, az egy ésszerű, jól felépített rendszer. Ezt nekünk kell jól megvalósítani, beletenni az egyéni kvalitásokat, és akkor később sikeres lehet a játékunk.

Átszakadhat a gát

Fodor Ferenc végezetül osztotta Bozsik József vezetőedző korábban elhangzott szavait.

– Az ehhez hasonló meccseken döntetlent értünk el, vagy kikaptunk az előző szezonban, most pedig ha nehezen is, de behúztuk. Ettől függetlenül persze senki nem dől hátra, nem bízzuk el magunkat, de jólesett mindenki lelkének, hogy megvan az első győzelem. Ez átszakíthatja a játékosokban is az esetleges gátakat, és a következő meccsen még jobbak leszünk. Ennél csak jobb lesz a futballunk.

A Nyíregyháza Spartacus vasárnap fél hattól, a Mosonmagyaróvár vendégeként lép pályára az NB II. második fordulójában. Az MTE az első mérkőzésén 3–0-s vereséget szenvedett Békéscsabán.

MK



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés