Szpari – Vasárnap jöhet a következő győzelem

Kesztyűs Barna az ősz legszebb góljának szerzője vehetett át egy emlékplakettet Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkártól és Révész Bálint elnöktől
Kesztyűs Barna az ősz legszebb góljának szerzője vehetett át egy emlékplakettet Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkártól és Révész Bálint elnöktől - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – A jó passzban lévő Szpari a mosonmagyar­óváriakat fogadja.

Hazai viszonylatban ez erőltetett menet. A Szpari tizenöt napon belül negyedik bajnokiját fogja játszani. Úgy, hogy az előző hármat megnyerte, így zsinórban tíz mérkőzés óta nem kapott ki. Ezt a sorozatot szeretné folytatni vasárnap újfent hazai pályán a Mosonmagyaróvár ellen.

A távolról érkező ellenfél az utolsó előtti a tabellán, a Várhidi Péter irányította együttes a legutóbbi fordulóban döntetlennel zárt (1-1) a vendég Budaörs ellen. Nem csak a vezetőedzőnek van kötődése a Szparihoz, hiszen a játékosok közül Bakos Bence, Kapacina Valér és Karacs Péter is játszott korábban a piros-kék együttesben.

Ősszel a mosoniak már 2-0-ra vezettek hazai pályán, ám Gajdos Zsolt és Papp Máté találatával sikerül ikszleni. Ezzel az eredménnyel aligha lennének elégedettek vasárnap a nyíregyháziak.

Jó hír, hogy Lucsánszky Tamás a gyógyulás útjára lépett, ismét ő vezeti a tréningeket és a meccsen is a kispadra ülhet.

– A csütörtöki edzésen kicsit fáradtak voltak a játékosok, mentálisan és fizikálisan egyaránt – kezdte a beharangozó beszélgetést Lucsánszky Tamás, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője. – Ami érthető, hiszen egy három meccses hét után vagyunk. Ráadásul bejött a meleg is. A legfontosabb az, hogy ne foglalkozzunk a tabellával, hanem a soron következő mérkőzéssel.

– Ez is nehéz találkozó lesz, mert a mosonmagyaróvári egy jó védekezésből induló csapat, az első négyes blokkja kimondottan kreatív játékosokból áll, akik képesek meglepetést okozni. Oda kell majd figyelni vasárnap. Ami bennünket illet, feltételezhetően lesznek változások, igyekszem majd friss játékosokat berakni a csapatba. – így Lucsánszky Tamás.

Sajnos vannak hiányzók, így Forró Gyula, Csilus Tamás és a soproni bemelegítésnél megsérül Holdampf Gergő. Nekik most a szurkolás jut, ám egy újabb győzelem talán még a gyógyulásukat is segíti.

Köszönet a segítségért

Maradva még a sikerszériánál, az MTK elleni diadalnál a meccs előtt dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Révész Bálint, a Szpari elnöke díjazták az ősz legjobbjait.

– Örömteli volt számunkra, hogy a magyar sport ilyen rangos képviselője tisztelte meg klubunkat. Eddig is sok segítséget kaptunk az államtitkár asszonytól és bízunk benne, hogy elsősorban az utánpótlás terén kialakított elképzeléseinkben továbbra is partnerek lesznek az illetékesek – így Révész Bálint.


Labdarúgás: NB II., 29. forduló – 28. játéknap, vasárnap

Nyíregyháza Spartacus–Mosonmagyaróvár

Városi Stadion, 17. V.: Csonka (Csatári, Garai).

Spartacus: Jova – Hinora, Fodor, Rubus, Farkas – Kártik, Pekár, Szabó – Csilus Á., Dragóner, Gajdos.

További mérkőzések: Szolnoki MÁV FC–Kisvárda Master Good. (19.30), Vác–Siófok, Budaörs–Győr, Dorog–Sopron, Soroksár–MTK, Kazincbarcika–Szeged 2011 (valamennyi 16.30), Gyirmót–Cegléd, Békéscsaba–Csákvár, Budafok–Zalaegerszeg (mindhárom 17)








hirdetés