2012.05.21 11:35; Frissítve: 2012.05.21 11:35


Szünet után nem maradtak az öltözőben

Erdős Zoltán balszélsőként is eredményes volt Erdős Zoltán balszélsőként is eredményes volt
írta Mán László - Az NYKSK-Nyír-Komplett a hetedik helyen zárta a pontvadászatot.

alt hiba beküldése

A hét végén véget ért a pontvadászat a férfi kézilabda NB I. B Keleti-csoportjában. Az NYKSK-Nyír-Komplett együttese a balmazújvárosiak elleni hazai fiaskót Hajdúnánáson, a sereghajtó ellen szerette volna feledtetni. Ennek megfelelően kezdtek Tarnavölgyiék és hamar magukhoz ragadták a kezdeményezést. Jól zárt a nyíregyháziak védőfala, a kontrákból pedig Braun, valamint  a bal szélen szerepet kapó Erdős révén nőtt az előny. A vendégek motiváltan és jól játszottak, így hét gólos előnnyel vonulhattak pihenőre.

A korábbi meccseken párszor előfordult, hogy a nyíregyháziak a szünet után mintha az öltőzőben maradtak volna. Hajdúnánáson szerencsére nem így történt, és a csapat ott folytatta, ahol abbahagyta. A második játékrészben a cserékkel jó párszor pihenhettek a vendégek rutinosabb játékosai, így bár ezt a játékrészt ikszre hozták ki a hajdúságiak, Bursacék győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben.

A győzelemmel a hetedik helyen zárt az NYKSK-Nyír-Komplett, a bajnoki címet Cegléd szerezte meg és jutott az élvonalba, míg  a kiírás alapján három együttes (Mizse, Csömör, Hajdúnánás) kényszerül búcsúra.

Kézilabda, férfi NB I. B, Keleti-csoport

A 26. forduló eredményei

Dabas-Csömör, korábban lejátszották 42–26(21-11)
Balmazújváros–Cegléd, korábban lejátszották 30–27(15–10)
Ózd–Törökszentmiklós 32–28(16–13)
Eger–Hajdúböszörmény 34–27(15–14)
Balassagyarmat–Mizse KC 39–34(18–15)
Békés–Gyöngyös II. 38–21(18–11)
Hajdúnánás–NYKSK-Nyír-Komplett 27–34(11–18)

A bajnokság végeredménye

 1. Cegléd 26 23 1 2 836–668 47 
 2. Dabas 26 19 0 7  823–705 38 
 3. Törökszentmiklós 26 18 0 8  765–665 36 
 4. Balassagyarmat 26 16 4 6  868–794 36 
 5. Balmazújváros 26 17 1 8  749–649 35 
 6. Békés 26 16 1 9  722–700 33 
 7. NYKSK-Nyír-Komplett 26 12 2 12 776–749 26 
 8. Eger 26 12 2 12 720–707 26 
 9. Ózd 26 10 1 15 734–763 21 
 10. Hajdúböszörmény 26 9 2 15 720–780 20 
 11. GyöngyösII. 26 9 2 15 717–791 20 
 12. Mizse KC 26 7 1 18 740–816 15 
 13. Csömör 26 3 0 23 60–839 6 
 14. Hajdúnánás 26 2 1 23 662–807 5

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Niki, a nap szépe

Niki ibrányi diáklány, aki imád nagyokat bulizni és táncolni a barátaival, akikkel a legtöbb szabadidejüket is együtt töltik.
tovább »


Login2