Szpari
Aligha távoztak elégedetlenül szombaton a Szpari szurkolói a REAC elleni bajnokiról. Igaz a jó kezdés után fordult a kocka, ám a második félidőben remek és eredményes játékkal rukkoltak ki nyíregyháziak és végül 6–2-re nyertek.
Dühítő megoldások
– Két ellentétes félidőt láthattunk szombaton – kezdte visszatekintését Brekk János,a nyíregyháza Spartacus szakmai igazgatója. – Jól kezdtünk, vezetéshez jutottunk, majd érthetetlen módon bátortalanul, gyáván játszottunk. Dühít, hogy szögletünk utáni kontrából gólt kaptunk. Dühít, hogy tizenegyest kaptunk és dühít, hogy bár megbeszéltük, hogy pontrúgásoknál kinek kire kell figyelnie, nem ezt tettük. Ezek mind mentális problémák, azt gondoltam, hogy ezen már túl van a csapat.
– A második félidőről viszont csak felsőfokon tudok beszélni, hiszen támadójátékunk nagyon jó volt folytatta a szakember. – Voltak jó ütemű beindulások, pontos passzok, keresztlabdák, felszabadultan, bátran játszottunk, ami gólokban is megmutatkozott.
– Persze ehhez kellettek a fordulópontok, így a kiállítás, illetve az, hogy a második félidőben gyorsan fordítani tudtunk az eredményen.Pákolicz jól állt be, Vinicius viszont ismét túlpörgött és nem kockáztathattuk meg a sárgája után egy esetleges újabb lapot. Mészáros korai kiválása miatt jó félórával a lefújás előtt már mindhárom cserelhetőséget kimerítettük.
– Gratulálok a csapatnak, hiszen a szezon legjobb félidejét produkálták szünet után. Csorba Szabolcs eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta, szintén külön említést érdemel Minczér Tibor, aki már zsinórban játszik nagyon jól.
– Úgy vélem, a másodi félidőben kiszolgáltuk a közönséget, erre a játékra már lehet építeni. Viszont a fejekben rendet kell tenni, mert ha most így tudtak játszani a srácok, akkor erre máskor is képesek lennének. Ezt alaposan át fogjuk beszélni – vélekedett Brekk János.
A csapat következő meccsét majd jövő hétfőn, Szolnokon játssza. Emiatt vasárnapra és hétfőre is szabadságot kaptak germánok, kedden délután találkoznak a heti első tréningen.
Szerdán délutánra egy edzőmeccset szeretne összehozni Brekk János, aztán folytatódik a felkészülés a szolnoki vizitre.