2012.05.2 07:33; Frissítve: 2012.05.2 09:01


Tabaka József elindult Európába

Tabaka József elindult Európába
Salakmotor – Ahogy azt előre sejteni lehetett, óriási küzdelem és hatalmas keresztbeverések jellemezték a salakmotoros egyéni Európa-bajnokság debreceni középdöntőjét.

alt hiba beküldése

Ennek megfelelően nem volt meglepő, hogy többeknek túlórázniuk is kellett, hiszen két különfutamot is rendeztek. Szerencsére Tabaka József a dobogóért kiírt szétmotorozásban állt starthoz, s legyőzte a dán Kenni Larsent, ami azt jelentette, hogy a második helyen jutott tovább a következő körbe. Tabaka igazi helyi matadorként húzta a gázt a Gázvezeték utcai salakstadionban, többször is vesztett pozícióból nyert futamot, illetve akkor diadalmaskodott, amikor a legnagyobb nyomás nehezedett rá!

 

Többet reméltünk

Amíg Tabaka remekelt, addig Magosi Norbert csalódást keltő produkcióval rukkolt elő. A magyar bajnok visszafogott teljesítményt nyújtott, az utolsó futamában begyűjtött győzelme – a végül 3. helyen záró Larsen ellen – csak szépségtapasznak volt jó.

Szatmári László a tartaléksorból lépett elő, miután a finn motoros nem érkezett meg a cívisvárosba. Szatmárinak idén ez volt a második versenye, így igazából csodát nem várhattunk tőle, de végül ugyanúgy ahogy Magosi, 7 ponttal zárt.

A mintegy 5 ezer néző előtt megrendezett viadalt végül az ukrán Andrij Karpov nyerte 13 ponttal, és egy kis szerencsével. Történt ugyanis, hogy a Tabaka elleni futamában csak a második volt a magyar pilóta mögött, ám a startbíró egy körrel az etap vége előtt a leintette a futamot a kockás zászlójával, A ritka, de hatalmas baki miatt megismételték a futamot, amiben az ukrán salakos nyert Tabaka előtt. A továbbjutást jelentő 4-6. helyért is szétmororozást rendeztek, ahol a korábban már közönségkedvenccé váló Andrej Lebegyevnek kvalifikációt jelentő helyen megállt a motorja, így csak tartalékként jutott a következő fordulóba, ellenben Dilger és Vissing örülhetett.

HBN-BN

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Fanni, a nap szépe

Fanni 18 éves miskolci diáklány. Igaz volt már fotózáson, mégis ez a medencés környezet számára újdonság volt, de nagyon élvezte a beach hangulatot.
tovább »


Login2