Tabaka József parádés teljesítményt nyújtott lengyel II. ligás csapata, a Wanda Krakow Opole elleni hazai meccsén, ugyanis a debreceni pilóta öt starthoz állásából négyszer elsőként ért célba, egy alkalommal pedig csak klubtársa, Pyszny előzte meg. Tabi kiemelkedő teljesítményének is köszönhetően a Wanda 47–42-re nyerte a derbit.
Magosi Norbert az elmúlt héten villámigazolással aláírta szerződését a szintén II. ligás Krosno együtteséhez, és vasárnap már be is mutatkozott a lengyel ligában. Magosi két futamgyőzelmet, egy-egy második és harmadik helyet gyűjtött be, illetve utolsó futamában bukott, így 9 ponttal zárt.
A hétvége krónikájához tartozik, hogy a május 1-jén 16 órakor kezdődő salakmotoros egyéni Európa-bajnoki középdöntő startlistája tovább konkretizálódott, újabb nevekre derült fény. Az ukrán válogatott két alapembere, Andrij Karpov és Kiril Cukanov is itt lesz Debrecenben, köszönhetően annak, hogy a holland versenyző visszalépett, és az európai szövetség a keleti szomszédainknak adott plusz egy indulási jogot. Szlovénia is megnevezte versenyzőjét, ennek megfelelően a hazánkban jól ismert Maks Gregoric is starthoz áll jövő héten kedden a Gázvezeték utcai salakstadionban. Az már korábban eldőlt, hogy hazánkból Tabaka József és Magosi Norbert, Lettországból Andrej Lebegyev, Olaszországból Cristian Carrica, Németországból Max Dilger és Cristian Hefenbrock, Ausztriából Johannes Fiala, Csehországból Matej Kus, míg Franciaországból Mathieu Tresarrieu teszi tiszteletét a viadalon. HBN-BN