2011.09.26 10:50; Frissítve: 2011.10.21 10:00


Tabaka öt helyet javított

Tabaka öt helyet javított
Salakmotor - Az orosz Grigorij Laguta lett a kontinens legjobb salakmotorosa.

A debreceni Tabaka József a 8., míg a szegedi Magosi Norbert a 13. helyen végzett a Rovnóban megrendezett salakmotoros egyéni Európa-bajnoki döntőben. A magyarok közül Tabaka háromszor zárt a második, egyszer-egyszer a harmadik és a negyedik helyen, így 7 pont szerzett. Magosinak nem ment ilyen jól az ukrajnai viadalon, mivel egy-egy második és harmadik pozíciója mellett kétszer utolsóként ért célba, illetve egyszer motorhiba miatt nem tudta teljesíteni a négy kört, s így 3 pont került a neve mellé. Tabaka 8. helyének értékét növeli, hogy mögötte végzett többek között a dán Nicolai Klindt, az orosz Renat Gafurov, a svéd Ricky Kling és a német Max Dilger is.

Tabaka: Újabb komoly erőpróba a hét végén

– A verseny végén szomorú voltam, mert úgy éreztem, több volt ebben a történetben. Ám lehiggadva, átgondolva az egészet, úgy érzem, nem rossz eredmény ez a 8. hely. Az első Eb-döntőmben, két éve a 13. lettem, most viszont 5 helyet javítottam. Amúgy nagyon nehéz viadal volt, nem igazán találtam a beállításokat, így sokat kellett küzdenem a futamokban. A verseny nagyon jó hangulatban zajlott, közel 10 ezer szurkoló előtt motoroztunk – elevenítette fel a rovnói történteket a Naplónak Tabaka József, aki elárulta, a hét végén újabb komoly erőpróba vár rá, ugyanis starthoz áll egy krakkói meghívásos derbin, ahol elindul többek között a világbajnok Greg Hancock is.

A kontinensbajnoki cím sorsa különfutamban dőlt el, ahol az orosz Grigorij Laguta legyőzte a lengyel Tomasz Gapinskit, s ezzel megszerezte a dicső címet. A dobogó harmadik fokára a cseh Ales Dryml állhatott fel. HBN-BN

 

Végeredmény:

1. Grigorij Laguta (orosz) 14+3 pont,   

2. Tomasz Gapinski (lengyel) 14+2,

3. Ales Dryml (cseh) 12,

4. Alekszandr Loktajev (ukrán) 11,

5. Andrij Karpov (ukrán) 10,

6. Gyenyisz Gizatullin (orosz) 10,

8. Tabaka József (magyar) 7,

13. Magosi Norbert (magyar) 3.


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Sport
Szurkoljon velünk a magyar sikerekért az úszó Eb 5. napján!
Perceken belül kezdetét veszi a debreceni úszó Eb ötödik napja! Kövesse velünk élőben! Hajrá magyarok! tovább »
Debreceni úszó Eb – Áder János eredményes olimpiai felkészülést kívánt a magyaroknak
Debrecen, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Áder János köztársasági elnök eredményes olimpiai [...] tovább »
Kiss Pál Tamás: “Mint a gyerek, aki új játékot kapott”
Sikeresen teljesítette első köreit Kiss Pál Tamás a legendás monacói utcai pályán. tovább »
Ötcsapatos salakszórás lesz Debrecenben pünkösdhétfőn
Salakmotor - Az elmúlt évben a lengyelek nyerték a debreceni Pünkösd-kupát a magyarok előtt. tovább »
Három évre szerződött a győri női kézilabdacsapathoz Martin
Pannonhalma, 2012. május 24. csütörtök (MTI) - Három évre szóló szerződést kötött a magyar bajnok és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés