Tájfun-feeling

Elképzeltük, hogy a kalapok úgy szálldogálnak majd, mint a falevelek, a kabátot
tépi rajtunk a szél, mint egy Cseh Tamás-dalban.
Erdei Sándor jegyzete.

Készült a sajtó, a tudósítók és a fotóriporterek dörzsölték a kezüket, végre
történik valami, ha már a közélet kezd erősen punnyadni, legalább az időjárás
szolgáltat egy látványos-hangványos balhét, amiért ráadásul nem kell fizetni,
mint egy tűzijátékért.

Az embereknek nem kell horrorfilmekhez menekülniük, hogy végre megkapják a
félelemadagjukat, látunk terrorszelet és terrorfelhőket (sőt az áldozataivá
is válhatunk, ha arra van ándungunk), villámokkal fegyelmeznek majd minket,
bűnösöket a haragos istenek, rászolgáltunk, nem járunk templomba, s a fennebbvalók
nevét lépten-nyomon gyalázzuk. A média látható élvezettel – már-már orgazmusig
jutva – muzsikálta fülünkbe a jövendölést fák kicsavarásával, cserepek röpködésével.
Elképzeltük, hogy a kalapok úgy szálldogálnak majd, mint a falevelek, a kabátot
tépi rajtunk a szél, mint egy Cseh Tamás-dalban. Messiásváró buzgalommal számítottunk
egy irgalmatlan, leckéztető viharra, tornádóra, tájfunra, hurrikánra (segítsetek,
földrajztanárok!). Már egészen magunkévá tettük a földönfutók nyomorromantikus
feelingjét, és… sehol semmi. No jó, voltak „szerencsésebb” vidékek Nyugat-Európában,
no meg honukban is, Siófokon és Budapesten, „mákjuk volt”, no persze már megint
a balatoniak meg a pestiek… Nekünk meg maradt a szél, mely képes volt elérni
a hatvan kilométeres sebességet, a „vihar” rombadöntött egy szúette fészert
Biharredvesen, s a tűzoltókat is ki kellett hívni Hajdútekeresre, mert Jóska
bácsi borközi állapotban képtelen volt kikeveredni a reterátból.

Nem jól van ez így, tájfunt nekünk is, ha már beígérték, csinos Katerinát nekünk,
vagy Ildikót, nem baj, ha csak feleannyira lesz szenvedélyes, mint a Katrina
hurrikán volt…

Erdei Sándor








hirdetés